„Amikor két felnőtt elválik, a kapcsolatuk megszűnhet, de a szülőségük soha. A gyermek számára a legnagyobb ajándék az, ha a szülők nem egymás ellen harcolnak, hanem együtt őrzik meg számára azt az érzést, hogy mindkettőjükhöz tartozhat.” Virginia Satir
Virginia Satir gondolata a válás egyik legérzékenyebb és leggyakrabban félreértett dimenziójára irányítja a figyelmet arra, hogy a párkapcsolat vége nem jelenti a szülői szerep megszűnését, bár két felnőtt dönthet úgy, hogy külön utakon folytatja az életét, a gyermek szempontjából ez a kapcsolat soha nem szakad meg teljesen. A szülőség ugyanis nem egy felbontható szerződés, hanem egy életre szóló felelősség és kötődés.
A válás sok esetben érzelmileg megterhelő, konfliktusokkal teli folyamat, amelyben könnyen előtérbe kerülnek a sérelmek, csalódások és kimondatlan indulatok. A felek ilyenkor hajlamosak egymást hibáztatni, és nem ritkán a gyermek válik a kommunikáció eszközévé vagy éppen eszköztárává. Satir azonban arra figyelmeztet, hogy ez a hozzáállás súlyos következményekkel járhat, a gyermek biztonságérzete meginog, lojalitáskonfliktusba kerül, és úgy érezheti, választania kell a szülei között.
A gyermek számára az egyik legfontosabb pszichológiai szükséglet az, hogy mindkét szülőhöz tartozhasson. Ez nem pusztán fizikai jelenlétet jelent, hanem érzelmi elfogadást és megerősítést is. Ha a szülők egymás ellen harcolnak, a gyermek gyakran úgy éli meg, hogy az egyik fél szeretete a másik elutasításával jár együtt. Ez hosszú távon önértékelési problémákhoz, szorongáshoz és kapcsolati nehézségekhez vezethet.
Ezzel szemben az együttműködő szülői attitűd stabilitást és biztonságot nyújt. Amikor a szülők képesek félretenni személyes konfliktusaikat, és a gyermek érdekét helyezik előtérbe, egy olyan érzelmi környezetet teremtenek, amelyben a gyermek megőrizheti a belső egyensúlyát. Ez nem azt jelenti, hogy a múlt sérelmei eltűnnek, hanem azt, hogy a felek tudatosan szabályozzák viselkedésüket a gyermek jóléte érdekében.
Az együtt őrzik meg számára azt az érzést, hogy a gyermek valósága nagyrészt a szülők kommunikációján és viselkedésén keresztül formálódik. Ha a szülők tisztelettel beszélnek egymásról, támogatják a másik szülővel való kapcsolatot, és nem terhelik a gyermeket a saját konfliktusaikkal, akkor a gyermek képes lesz integrálni mindkét szülőt az identitásába.
A modern családszerkezetek változásával egyre gyakoribbá válik a válás, így Satir gondolata különösen aktuális. A hangsúly nem azon van, hogy a válás elkerülhető-e, hanem azon, hogy hogyan történik meg. A jó válás éppen azt a szemléletet tükrözi, ami a kapcsolat lezárása mellett a szülői együttműködés fenntartását jelenti.
Összességében Virginia Satir üzenete világos és gyakorlatias, a gyermek szempontjából nem az a legfontosabb, hogy a szülők együtt maradnak-e, hanem az, hogy képesek-e együtt szülők maradni. A legnagyobb ajándék, amit adhatnak, nem az, hogy konfliktusmentes életet élnek, hanem az, hogy a konfliktusaikat nem a gyermek rovására rendezik. Ez a hozzáállás nemcsak a gyermek fejlődését támogatja, hanem hosszú távon a szülők közötti kapcsolat minőségét is emberibbé és fenntarthatóbbá teszi.
Érdemes lehet pont ezért a szülőknek külső segítséget kérniük – párkapcsolati segítő, mediáció formájában -, hogy rendezni tudják konfliktusaikat, nehézségeiket, a párkapcsolatuk kimenetelétől függetlenül. Hiszen egy család minden szereplőjének az a legjobb, amikor emberséges viszont tudnak egymással ápolni, attól függetlenül, hogy a párkapcsolatuk, vagy házasságuk fennmarad, avagy sem.
Fotó:
Katrin Bolovtsova forrás pexels.com
Vélemény, hozzászólás?