Mottó:
„Do not go gentle into that good night” – (Dylan Thomas)
„Ne ballagj csöndben amaz éjszakába” – (Vass István ford.)
Amikor ovis koromban a jóindulatú felnőttek feltették a szokásos, idegesítő kérdést arról, mi leszek, ha nagy leszek, mindenki nagy derültségére azt válaszoltam, nyugdíjas. Már nem tudom, akkor mi motiválhatott erre a válaszra…talán nyugdíjas, soha meg nem álló, mindig tevékenykedő, kiegyensúlyozott és vidám nagymamám példája inspirált.
Október elseje az idősek világnapja, ennek kapcsán ez a cikk az öregedésről szól. Tudom, nem közkedvelt téma ez napjainkban – legyen bármilyen fontos is –, mégis azt gondolom, hasznos lehet. Akkor is – sőt, akkor igazán – ha az olvasó még igen messze van a nyugdíjas kortól.
Csináltam rövid felmérést arról, hogy közvetlen környezetemben ki mire asszociál az „öregedés” szó kapcsán. A válaszok egy kivétellel mind negatív jelentéstartalmúak voltak, mint például: ráncok, halál, betegség, magány, fájdalom. (Az egy kivétel a „fiatalodás” volt.)
Pedig lehetne ez másképp is. Asszociálhatnánk harmóniára, bölcsességre, stabilitásra, belső békére is. Sőt, igazából másképp is van: több vizsgálat is azt mutatja, hogy az észlelt jóllét vagy boldogság életkor szerinti alakulása egy U alakú görbére hasonlít, amely legmélyebb pontját valahol a negyvenes életévekben éri el, tehát idős korunkban boldogabbak vagyunk, mint „életünk teljében”.
Öregségnek orvosi értelemben általában azt az életszakaszt tekintik, ami a szaporodási időszak befejeztével kezdődik, a szervezet fokozatos, progresszív és visszafordíthatatlan leromlásához – ezzel összefüggésben a betegségekre való nagyobb fogékonyságához (és végül a halálához) – vezet. Először is ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit: a kutatások szerint a leépülés már 30 éves kor körül elkezdődik (pl. a bőr ráncosodása, a testmagasság csökkenése), tehát bizonyos (inkább filozófiai, mint orvosi) értelemben – a megismételhetetlen Benjamin Button kivételével – tulajdonképpen születésünktől fogva öregszünk.
Persze gondolkodhatunk máshogy is az öregedésről. Ma már az életkori szakaszolásnál inkább a felnőttkor középső és kései szakaszáról beszélnek, esetleg „harmadik kor”-ról, és a szakaszhatárok is jóval kitolódtak (vö.: „a negyven az új harminc” 🙂 ). Míg régen egy nő negyvenen túl már igencsak korosodónak számított, és általánosan ötven éves korra tették az öregedés kezdetét, jelenleg – némiképp barátságosabban – az 50-65 éves kort az felkészülés korának hívják és Levinson például az 55-60 éves korig tartó időszakot a középső felnőttkor csúcsának tekinti, amelyet az érett, késő felnőttkor követ (tehát nem beszél öregkorról egyáltalán).
Szóval, hálásak lehetünk a modern orvostudománynak, hiszen lehetővé tette, hogy a születéskori várható élettartam kitolódjon, de az orvosi (nyilván szükséges) szemléletet inkább felejtsük el, mert – mint azt a fenti „közvéleménykutatás” is alátámasztja – csak a hiányállapotot, veszteséget emeli ki és erősíti meg.
Sokkal építőbb az az – egyáltalán nem újkeletű – szemlélet, amely szerint a fejlődés nem ér véget a serdülőkorral, hanem egész életen át tartó folyamat. A fejlődés azonban mindig valamilyen veszteséggel is jár, hiszen a fejlődés egyben specializáció is – valamiben csak valami más rovására tudunk fejlődni. Például a kisgyermekek agyában létrejövő számtalan idegi összeköttetés egy jó része serdülőkorig elhal (ez a szinaptikus visszametszés), és ez hozzájárul a kognitív (értelmi) fejlődéshez.
Ebben a felfogásban az időskor nem más, mint a felnőttkor (és a fejlődés) egy újabb stádiuma, amely ugyan valóban veszteségekkel jár, de ezek jó részét az egészséges idősök képesek kompenzálni. Az öregkorhoz való alkalmazkodás jelentős mértékben pszichés megközelítés kérdése is. Ha képesek vagyunk (mert megtanultuk) a változáshoz való folyamatos alkalmazkodásra, belső tudatosságra és érzelmi kontrollra, idősen is élhetünk teljes életet és rálelhetünk egy új egyensúlyra. Igaz, hogy ez az élet más, mint fiatalon, de nem szükségszerűen rosszabb.
Azért nem szeretnék rózsaszín ködben úszó, hurráoptimista hangulatot kelteni, mert van mivel megküzdeni. Az öregedés veszteségekkel jár, mind testi, mind lelki, mind szociális értelemben. Normális öregedési folyamatok mellett is romlik pl. az érzékszervek (látás, hallás) hatékonysága, csökkennek a figyelmi képességek, a memória (egészséges emberekben is!), az izom- és csonttömeg.
A változás a lelket sem hagyja érintetlenül, valahogyan össze kell tudni egyeztetni, hogy a változatlannak megélt énünk (saját önészlelésünk) és a külső visszajelzések eltérnek egymástól. Ahogyan egy idős ismerősöm nagyon pontosan megfogalmazta: tudom, hogy öregember vagyok, de itt belül ugyanolyan fiatalnak érzem magam, mint amilyen negyven évvel ezelőtt voltam.
A nyugdíjazással megélhetjük az aktív keresőképesség elvesztését, ami nem csak anyagilag, de érzelmileg is megviselő lehet, ha az egyén máshol nem tudja kielégíteni a „szükségeltségi szükségletét”, vagyis azt, hogy érezhesse, hogy (még mindig) szükség van rá. Fel kell dolgoznunk a barátok, esetleg a társ halálát, sőt, szembe kell néznünk a saját halálunk bizonyosságával is.
Furcsa önellentmondása jelenlegi világunknak, hogy miközben az idősek száma egyre nő, egyre jobban dívik a fiatalságkultusz. Társadalmilag (is) tagadjuk az öregséget, és magunkat is megpróbáljuk mindenféle trükkökkel, plasztikai beavatkozásokkal egyre fiatalabbnak láttatni. Ilyen körülmények között nehéz „tisztességgel megőszülni”, megtalálni azt az egyensúlyi állapotot, ami az idősödés vállalását és a társadalmi vérkeringésben való bennmaradást is lehetővé teszi.
A felsorolás közel sem teljes, sokáig sorolhatók a veszteségek. De akkor mégis milyen a „sikeres öregedés”? Sikeres öregedésről (mert van ilyen!) orvosi értelemben akkor beszélhetünk, ha alacsony a kockázat a betegségekre és a funkciók károsodására (a normál öregedési szinten felül), magas szinten maradnak a szellemi és fizikai funkciók és megmarad az aktív részvétel a mindennapi életben. Pszichés értelemben pedig akkor, ha produktív öregkort tudhatunk magunkénak, vagyis megmarad az örömkészségünk, az aktivitásunk és rendelkezünk kielégítő társas kapcsolatokkal. (Ugye mindenkinek feltűnt, hogy az aktivitás mindkét felsorolásban szerepel?)
Az öregedés végül is ugyanúgy, mint például a házasságkötés vagy a gyerekvállalás, része az élet során bekövetkező stratégiaváltásoknak (ha úgy jobban tetszik: normatív kríziseknek), amelyek rendszeresen szükségessé válnak, ahogy az ember társadalmi státusa megváltozik. Ahhoz, hogy sikeresen meg tudjuk oldani, érdemes rá (fel)készülni. Ehhez persze elengedhetetlenül szükséges, hogy merjünk, akarjunk gondolni a saját öregedésünkre – ezt pedig többnyire nem szívesen tesszük. (Pedig lefogadom, hogy az emberek többsége – szemben a másik alternatívával – igenis meg akar öregedni.)
Mivel minden, ami előkészítetlenül ér az életben mélyebben vagy keményebben sújt, amit tehetünk, az, ha felkészülünk az öregkorra.
Voltaképpen, egész életünkben az időskorunkat építjük (vagy romboljuk). Akinek aktív volt az élete, az színesebb időskorra számíthat. Akinek volt lehetősége a gazdasági, pénzügyi stabilitás megteremtésére, annak nagyobb az esélye a nyugodt, független öregségre. Aki fiatalon is kikerülte az életeseményeivel való szembenézést, annak „öregségében a tudat is saját sötétségébe zárul be” (Bagdy, Korsós, Baktay, 49.o.). Fiatalon az öregedést még távolinak tartjuk és cseppet sem foglalkoztat, pedig már fiatalon is tehetünk a kellemesebb időskorért.
Például azzal, hogy egészségesebben étkezünk, és többet mozgunk (a testünk ebben az életkorban ugyan csodálatosan kompenzál, de nem felejt).
Minél több az, amiből veszíthetünk (és fogunk), annál jobb.
Ha eddig nem is éreztünk fontosnak, legkésőbb középkorúan ne hunyjuk be a szemünket, és játsszunk el a gondolattal: „mi leszek, ha nyugdíjas leszek”. Tervezzük meg a saját öregkorunkat, lehetőleg a realitás talaján maradva. A felkészülés jegyében, még mindig nem késő elkezdeni egy egészségesebb, mozgásban gazdagabb életmódot, mert az időskori krónikus betegségek jelentős része elkerülhető a megfelelő életmóddal. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a mozgás lassítja az öregedést, de arra nagyon is sok, hogy elősegíti, hogy egészséges(ebb)en és aktivitásunkat megőrizve érjük el az időskort. Tervezzük meg, hogyan maradunk aktívak a nyugdíjkorhatár elérése után is. Keressünk még idejében hobbit, gyűjtsünk olyan tevékenységeket, amiket szívesen csinálnánk (én például meg fogok tanulni csipkét verni). Ne hanyagoljuk el a (remélhetőleg éves) egészségügyi kontrollt sem.
Mindenkinek a saját feladata és egyben felelőssége is, hogy megtalálja a szépséget, örömet időskorban. Ez nem fog az ölébe hullani, aktívan keresni kell. A jó öregedés, a tevékeny élet, a hasznosság tudata, a kapcsolataink fenntartása bizony elsősorban saját feladatunk. Minden, amiről lemondunk, minden nem működtetett képességünk elsorvad (vö.: use it or lose it).
Időskori bölcsességünkkel már tudjuk, mi a fontos számunkra. Fogadjuk el, hogy nem fogunk tudni mindent IS csinálni, pláne nem akkora lendülettel, olyan hatékonysággal.
A lényeg, hogy csináljuk: őrizzük meg az aktivitásunkat mind szellemileg, mind fizikailag. (Talán segít, ha tudjuk, hogy kölcsönösen hatnak egymásra).
Ma már számtalan remek lehetőség áll előttünk az önkénteskedéstől az idősekre szabott nyelvórákon át a táncórákig vagy jógaoktatásig. Több egyetemen is létezik „harmadik kor egyeteme”, rengeteg helyen (nagyjából minden könyvtárban) megtanítanak internetezni…Számtalan lehetőség van arra, hogy aktívan és produktívan töltsük az időt. Ne dőljünk hátra feltett kézzel, hogy „ehhez én már öreg vagyok”, ne ballagjunk csöndben amaz éjszakába…
Mert – bár jelenlegi tudásunk szerint az emberi élettartam nagyjából 115 év, az igazi kérdés nem az, hogy ki tudjuk-e tolni, hanem az, hogy ki tudjuk-e tölteni a rendelkezésünkre álló időt.
Fehérváry Gabriella
Felhasznált irodalom:
Bagdy, E., Korsós, G., Baktay, M. (2001) Életút: fejlődéslélektan a fogantatástól a halálig. Baktay és Bernáth, Budapest
Bárdos, Gy. (2006) Az élet árnyoldalai: fájdalom, öregedés, halál. Scolar, Budapest
Hárdi, I. (1997) Lelki egészségvédelem. Medicina, Budapest
Fotó:
https://www.erdekesvilag.hu/johanna-quaas-a-legidosebb-tornasz-a-vilagon/?fbclid=IwAR2RiZOBYn9lXP9vaBieAvJkTm_lCxttefKMGS2T0lCnpnUYvuytBR5q3KQ
Vélemény, hozzászólás?