„Az élet egyik legszebb kárpótlása az, hogy egyetlen ember sem tud őszintén segíteni egy másikon anélkül, hogy ne segítene ezzel saját magán is.” Ralph Waldo Emerson
Tényleg a gyengeség jele?
Bár nem szerepel a világ „top 10” félelmének listáján, mégis gyakran érezzük úgy, hogy a segítségkérés is ide tartozik.
Akár egy szerettünkhöz, barátunkhoz, kollégánkhoz vagy éppen egy idegenhez fordulunk segítségért, sokszor kellemetlenül érezzük magunkat és emiatt, hacsak tehetjük igyekszünk ezt elkerülni.
A közhiedelemmel ellentétben mégis erős jellemről tanúskodik, ha valaki tisztában van vele, mikor, hogyan és kitől kérhet segítséget.
A jó hír, hogy ez a képesség tanulható, bármikor fejleszthető életünk folyamán.
Segítséget kérni nem könnyű, mégis oly sokszor kényszerülünk rá mindennapi életünk adta váratlan szituációk során, így az egyetlen módja annak, hogy kevésbé legyünk frusztráltak ilyen helyzetekben, hogy gyakorlottá válunk benne.
Ezzel egyúttal megnövelhetjük a segítségkéréseink sikerességének arányát is.
A leggyakoribb okok, amiért nem kérünk segítséget másoktól:
– úgy érezzük, hogy teher a másiknak
– félünk az elutasítástól
– sebezhetőnek érezzük magunkat tőle
– úgy gondoljuk, a problémánk elég kicsi és magunk is meg tudjuk oldani, vagy épp ellenkezőleg, már olyan nagy, hogy szégyelljük bevallani
Mitől függ, hogy célba ér-e a kérésünk?
Heidi Grant szociálpszichológus és kollégái közös kutatásuk eredményeképp rávilágítottak, hogy az emberek miért döntenek néha úgy, hogy segítenek és néha pedig miért nem.
Azt, hogy merre billen a mérleg nyelve az átláthatóság illúziójával hozták összefüggésbe, amely tulajdonképpen egy téveszme, miszerint érzéseink, gondolataink és szükségleteink totálisan egyértelműek mások számára. E sorokat olvasva érezhetjük, hogy ez téves elképzelés, a gyakorlatban mégis hajlamosak vagyunk ezt hinni. Ezért sok esetben csendben várjuk, hogy valaki észrevegye, mire van szükségünk és ezt követően magától ajánlja fel szolgálatait, mintha csak egy törődő anya gondoskodna védtelen kisbabájáról.
Nem csupán nekünk nehéz azonban kifejeznünk, mire vágyunk, hanem a közeli hozzátartozóinknak is embert próbáló feladat kitalálni, hogyan és miben támogathatnának minket.
Gyakorta megesik, hogy valaki felismeri azon helyzeteket, amikor támaszra szorulunk, de mégis honnan tudhatná, hogy valóban szeretnénk, hogy segítsen? Egyéni felelősségünk, hogy pontosan miben kérjük mások támogatását, tehát nem hibáztathatjuk őket, ha épp nem ajánlják fel a segítségüket, amikor magunk sem tudjuk, hogy ránk fér a támogatás.
Tehát ha segítségre van szükségünk kérnünk is kell!
Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv?
A Rólunk szól (This is us) című amerikai drámasorozatban hallottam először erről a nagyszerű játékról, melynek lényege a következő:
Egy látszólag megoldhatatlannak tűnő helyzetben a felek felváltva mondják ki egymásnak a lehető legnagyobb félelmeiket arról, hogy legrosszabb esetben hová juthat az életük ettől a ponttól kezdve. Fontos, hogy ezt ítélkezés és cenzúra nélkül tegyék. Ez a mozzanat lehetővé teszi számukra, hogy verbalizálják és felszínre hozzák aggodalmaikat a legrosszabb forgatókönyv kapcsán.
Amellett, hogy segít reálisan mérlegelni, mi történhetne valójában, növeli az egymás iránt érzett bizalmat és empátiát is.
Hogyan kérjünk sikeresen?
Kutatók megfigyelték, hogy a munkahelyi segítségnyújtások 90 %-át konkrét kérések előzték meg. Ahhoz, hogy kérésünkre tényleg segítsenek nekünk, érdemes néhány fontos lépést észben tartanunk:
1. Kezdésként fogalmazzuk meg mire, és miért van szükségünk, amikor segítséget kérünk!
A félreérthető, ködös kérések összezavarhatják a segíteni próbálókat. Nem tudják, mit várunk tőlük, így nem is biztosak abban, hogy képesek lesznek-e segítséget nyújtani nekünk.
Az „érdeklődni valamiről” vagy „egy kávé mellett elbeszélgetni” típusú felkérések többnyire süket fülekre találnak.
Sokkal nagyobb eséllyel hívjuk fel magunkra a másik fél értő figyelmét, ha egyenesen és világosan megfogalmazzuk, mi a konkrét kérésünk.
Lényeges, hogy óhajunk teljesíthető és szabadon elutasítható legyen.
Mondhatjuk például, hogy „szeretnék arról beszélni, hogyan dolgozhatnánk együtt egy közös projekten” vagy „a tanácsát kérném a kórházi leletemmel kapcsolatban”.
2. Különösen, fontos, hogy kerüljük a magyarázkodást és a megvesztegetést!
Ismerős cseng valamelyik az alábbiak közül?
– „Elnézést, hogy ezzel zavarlak!”
– „Ha nem lenne muszáj, biztos nem kérnélek rá!”
– „Bárcsak sosem kellett volna hozzád fordulnom emiatt!”
Ha belegondolunk saját bőrünkön érezhetjük, mennyire kellemetlenül hatnak ezen mondatok hallgatóságunk számára.
Mellesleg ki az, aki lelkesen segédkezne, ha nem szívesen kérik tőle?
Míg teljesen természetes, hogy idegenek szolgálatait megfizetjük, addig gondosan ügyelnünk kell arra, hogy a barátainkat és a kollégáinkat mivel motiváljuk.
Amikor kapcsolatban állunk valakivel magától értetődő, hogy odafigyelünk egymásra, ezzel is kimutatva törődésünket. Egy spontán ajándék vagy gesztus teljesen rendben van a segítségért cserébe, ám ha egyéb ösztönzőket vagy pénzt társítunk hozzá, az már inkább hasonlít egy üzletre, mintsem kapcsolatra. Hosszú távon ez eltávolodáshoz vezet, ami tovább csökkenti a másik fél segítségnyújtási hajlandóságát.
Ehelyett valószínűleg jóval szívesebben fog igent mondani, ha ezzel a köztünk lévő köteléket és bizalmat erősítheti.
3. Ne kérjünk segítséget e-mailben vagy üzenetben!
Az e-mail és az üzenetek roppant mód személytelenek. Néha megesik, hogy tényleg nincs más alternatíva, de leggyakrabban mégis azért folyamodunk ehhez a formához, mert így kevésbé kellemetlen számunkra előhozakodni kérésünkkel.
Csak úgy, mint üzenetben nemet mondani. A statisztikák igazolták, hogy a személyesen történő segítségkérésekre 30%-kal többször mondanak igent, mint az e-mailes megkeresésekre.
4. Szánjunk időt a visszacsatolásra!
Endorfint, azaz boldogsághormont termel bennünk az érzés, hogy örömöt okoztunk másoknak. Ha segítséget kérünk valakitől és ő igent mond, feltétlenül tájékoztassuk a fejleményekről!
Nagyon fontos mozzanat, mégis a legtöbben elmulasztják. Sokan tévesen azt hiszik, hogy a segítségnyújtás önmagában is örömöt okoz, azonban ez nem így van. Segíteni akkor jó, ha tudjuk, hogy támogatásunknak meglett az eredménye és a másiknak is hasznára vált.
Mit gondoljunk a segédkezésbe fektetett időről és energiáról, ha nem tudjuk, hogy ténylegesen hozzájárult-e a másik céljainak eléréséhez?
Végső soron a hatékonyság érzése nyújt sikerélményt, hiszen a segítségünk változást idézhet elő.
Önkéntes véradóként saját bőrömön tapasztaltam meg ezen visszajelzés fontosságát. A helyszínen kapott csokoládétól vagy utalványtól sokkal emlékezetesebb pillanat és ösztönzőbben hat rám a jövőben, amikor az OVSZ által küldött sms-ben azt olvasom, hogy az általam adott vért kiszállították, így hozzájárulhattam egy beteg gyógyulásához.
Tehát vegyük a fáradtságot, hogy elmondjuk például a párunknak, hogy a támogatása könnyítette meg a pandémia során kialakult élethelyzettel való megküzdésünket. Osszuk meg kollégánkkal, hogy segítségével fél napra való munkától szabadított meg, vagy általa kaptunk lehetőséget a cégen belüli előrelépésre. Mondjuk el a bébiszitternek, mennyire értékeljük, hogy vigyázott gyermekeinkre és nem égett le a ház a távollétünkben, szóval biztosan remek munkát végzett.
Hol is kezdjük pontosan?
Ha nehezen megy a segítségkérés, érdemes az elejétől felépíteni a folyamatot és lépésről lépésre megvalósítani azt. Íme néhány kézzel fogható gyakorlati tanács:
- Elsőként vegyünk elő egy papírlapot és fogalmazzuk meg, mi a problémánk pontosan, amiben szeretnénk segítséget kérni. Akár ki is mondhatjuk valakinek hangosan. Így megfoghatóvá válnak az addig talán csak egy gyomorgörcs, esetleg szorongás kíséretében jelentkező nyomasztó érzéseink.
- A következő fázis a megoldáskeresés, melynek során írjuk le, konkrétan mi az, ami segíthetne nekünk ebben a problémában. Mindent vessünk papírra, ami csak eszünkbe jut, de végső soron próbáljunk olyan megoldást találni, amely kivitelezhető.
- Ezután írjuk le, ki tudna a leginkább segíteni, legyen szó akár egy családtagról, barátról, kollégáról, vagy szakemberről.
- Ezt követően keressük fel személyesen választottunkat és fogalmazzuk meg neki, mit kérünk tőle.
- Utolsó lépésként ne feledjünk visszajelzést adni, így a másik fél is láthatja, hogy erőfeszítései nem voltak hiábavalók.
Az ember ősidők óta társas lény, közösségekben él, mely szerveződések feladata az egyén és a csoport védelme, támogatása. Így hát merjünk egymás felé fordulni a bajban, miként a Beatles is megénekelte Help című dalában.
Ha pedig azt érzed, hogy szakértő segítségre lenne leginkább szükséged, személyiségfejlesztőink várják szíves megkeresésed!
Felhasznált irodalom:
Rőmer Glória, A bizalom útján, HVG extra Pszichológia magazin 2021/4. szám
Amanda Palmer, A kérés művészete, HVG Könyvek, 2015
Heidi Grant, How to ask for help – and get a „yes”, www.ted.com
Fotó:
Matthew Waring, forrás Unsplash.com
Vélemény, hozzászólás?