„Milyen egy szerencsétlen vagy.” „Értéktelen vagy, XY bezzeg…” „Ezt is jobban kellett volna csinálnod, még erre is képtelen vagy.” „Hülye vagy.” stb. — ha ezek a mondatok ismerősen csengenek, akkor valószínűleg te is gyakran találkozol a belső kritikusod hangjával. Ez a hang sokszor kitartóan jelen van, folyamatosan megkérdőjelezi az értékedet, döntéseidet és teljesítményedet.
A belső kritikus kialakulása általában nem véletlen. Sajnos ez is, mint sok minden az életet nehezítő tudattalan működés, gyakran gyerekkori tapasztalatokból, elvárásokból, külső visszajelzésekből épül fel. Idővel ezek a külső hangok belsővé válnak, és már akkor is megszólalnak, amikor senki más nincs jelen. Paradox módon sokszor éppen védeni próbálnak, arra ösztönöznek, hogy jobbak legyünk, elkerüljük a hibákat vagy a kritikát, sajnos mindezt nem szeretettel teli támogatással teszik. A probléma ott kezdődik, amikor ez a hang túlzóvá, igazságtalanná és bántóvá válik.
Ha folyamatosan azt érzed, hogy „sosem vagy elég jó”, az nem motivál, hanem kimerít. Az állandó önkritika csökkenti az önbizalmat, szorongást kelt, és hosszú távon kiégéshez vezethet. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy megtanuljunk másképp viszonyulni önmagunkhoz, elfogadással, szeretettel, támogatóan.
Az első lépés mindig a felismerés, tehát figyeld meg magad, mikor és hogyan szólal meg a belső kritikusod? Milyen helyzetek aktiválják? Milyen szavakat, mondatokat használ? Esetleg emlékeztetnek-e valakire a szavai? Sokszor már az is változást hoz, ha észreveszed, ez egy belső hang, nem pedig objektív igazság, egy tanult minta.
A következő lépés az, hogy megkérdőjelezed ezt a hangot. Valóban igaz, amit mond? Tényleg „mindig” elrontok mindent? Tényleg „soha” nem vagyok elég jó? Az ilyen szélsőséges megfogalmazások ritkán állják meg a helyüket. Próbáld meg árnyalni a képet, lehet, hogy hibázom, azonban ez nem jelenti azt, hogy értéktelen vagyok.
Nagyon hasznos gyakorlat, ha megkérdezed magadtól, hogyan beszélnél egy barátodhoz ebben a helyzetben? Valószínűleg nem mondanád neki, hogy „Hülye vagy”, vagy hogy „Soha nem csinálsz semmit jól”, „Milyen egy szerencsétlen vagy”, „Tőled már megszoktuk, hogy nem viszed semmire”. Ehelyett azt gondolom, hogy egy szeretett személlyel megértőbb, támogatóbb lennél. Miért ne érdemelnéd meg ugyanezt a hozzáállást saját magadtól is?
A kedvesebb önmagunkhoz való viszonyulás nem azt jelenti, hogy felmentjük magunkat minden felelősség alól, sokkal inkább arról, hogy fejlődni szeretnénk, de nem bántalmazó módon. Lehet egyszerre őszintének és együttérzőnek lenni önmagunkkal, pl. „Ez most lehet, hogy nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de tanulhatok belőle.”
Fontos az is, hogy tudatosan építsünk egy támogatóbb belső hangot. Ez eleinte furcsának tűnhet, sőt, akár erőltetettnek is, azonban ahogy a kritikus hang tanult, úgy a kedvesebb hang is tanulható. Kezdheted egyszerű mondatokkal, amikor rajtakapod magad a negatív belső monológodon, akkor megállíthatod és átalakíthatod mondjuk a következőkre: „Megint hibáztam” helyett „Rendben van, hogy hibázom.” vagy „Szar vagyok” helyett „Elég jó vagyok így is.” vagy „Ez nem lesz elég jó, nem tudom megcsinálni” helyett „Megteszem, ami tőlem telik.”
A belső kritikus nem fog egyik napról a másikra eltűnni, azonban a viszonyod hozzá megváltozhat. El tudsz jutni odáig, hogy már nem kell automatikusan elhinned mindent, amit mond, sőt akár teljesen el is halkulhat, tudatos, következetes belső munkával.
Végső soron az önmagunkkal való kapcsolat minősége meghatározza azt is, hogyan éljük meg a mindennapjainkat. Ha folyamatos belső támadás alatt állunk, nehéz nyugodtnak, magabiztosnak vagy elégedettnek lenni. Ha azonban megtanulunk kedvesebben, türelmesebben és reálisabban viszonyulni önmagunkhoz, az nemcsak a belső világunkat változtatja meg, hanem a külső kapcsolatainkra is pozitív hatással lesz.
Talán mindannyian arra törekszünk, hogy minél minőségibb életet éljünk, ez pedig egy nagy lépés ezen az úton. Ebben tudunk, személyiségfejlesztőkként támogatni és kísérni minden önismereti útra lépő embert.
Fotó:
Diana forrás pexels.com
Vélemény, hozzászólás?