Az előző alkalommal megvizsgáltuk, honnan erednek az érzelmeink, igyekeztem meggyőzően érvelni amellett, hogy érzelmeink hasznosak számunkra, még ha néha kellemetlenek is, és az evolúciót okoltam azokért a bonyodalmakért, amelyekkel érző-értő lényekként meg kell küzdenünk. A továbbiakban szemügyre vesszük az emberi érzelmek összetevőit, ezek egymással való kapcsolatát, és arra is adok ötleteket, hogyan használhatjuk fel ezt a tudást.
Először tehát vegyük egy kicsit részletesebben szemügyre az emberi érzelmek összetevőit, mert ennek ismerete segíthet minket a későbbiekben.
Van valamilyen esemény, ami hat ránk: ez lehet valóságos, külső inger (egy gyorsan közeledő villamos), lehet múltbeli emlék felidézése (amikor Pisti kiöltötte a nyelvét az oviban) vagy elképzelt esemény (egy könyv izgalmas jelenete). Van valamilyen belső, zsigeri változás (megemelkedik a pulzusunk), ez néha tudatosul is bennünk (ilyenkor mondjuk például azt, összeszorul a gyomrom), néha nem. Mindezt kíséri valamilyen – gyakran nem tudatos – látható, fizikai megnyilvánulás, például elkerekedik a szemünk, vagy kihúzzuk magunkat. Mindebből valamennyi tudatosul és ezt valahogyan értelmezzük, például azt mondjuk, hogy szomorú vagyok. Az egész együtt pedig kivált valamilyen valós, vagy „fejben lejátszott” viselkedést, például szégyenünkben elmenekülünk, de legalábbis szeretnénk elsüllyedni.
Fontos, hogy tudjuk, ez nem egy egyirányú utca, hanem egy komplex rendszer, ahol minden tényező képes hatni mindegyik másikra. Ebben a bonyolultságában rejlik a szépsége, mert ez azt jelenti, hogy minden egyes ponton beleavatkozhatunk a folyamatba. Ha akarunk. És ha tudjuk a módját.
Vizsgáljuk meg, hogyan értékelünk egy külső eseményt. Lehet, hogy másképp is értelmezhető? Pisti kinyújtotta rám a nyelvét. Vajon ez azt jelenti-e, hogy utál (harag vagy szomorúság) vagy azt, hogy meg akart viccelni (öröm, vidámság)? Egy felvételi interjúra várakozva érezzük, ahogy egyre emelkedik a pulzusunk. Ha képesek vagyunk (pl. valamilyen relaxációs technikával) megváltoztatni a fiziológiai állapotunkat, azzal megváltoztatjuk az érzelmi állapotunkat is. Megnyugszunk, és így talán a teljesítményünk is nő. (Ennek a fordítottját használják ki akkor, mikor a filmek izgalmas jelenetei alatti zene a gyors szívdobogást imitálja – így a nézőt is izgatottabbá téve.)
Úgy tűnik, az sem mindegy, minek tulajdonítjuk azt, hogy mitől dobog hevesebben a szívünk. Egy 1974-es terepkísérletben csinos, fiatal lányok kérdezgettek olyan férfiakat, akik éppen egy magasban kifeszített függőhídon mentek át. Viselkedésükből ítélve sokan összetévesztették a függőhíd okozta izgalmat a vonzalom okozta izgalommal. Tehát, ha például fel akarjuk élénkíteni párkapcsolatunkat, szervezzünk közös, izgalmas élményt – utána jó eséllyel vonzóbbnak fogjuk találni életünk párját.
Tudjuk-e, hogy ha megváltoztatjuk a mimikánkat (vagy testtartásunkat), valóban megváltozhatnak az érzelmeink? A „mosolyogj, és a világ visszamosolyog rád” falvédőszövegben van némi igazság, hiszen ha szándékoltan mosolygunk, jókedvűbbek leszünk, és jókedvűen könnyebben észrevesszük a jó dolgokat (és, persze, az emberek is visszamosolyognak, de ez egy másik történet, és elbeszélésére máskor kerül sor). Ugyanezt az elvet felhasználva, ha utánozzuk beszélgetőpartnerünk mimikáját, megérezhetjük, amit érez.
Kihasználhatjuk azt is, hogy az érzelmek „fertőzők”. Ha például meg akarunk szabadulni a szomorúságunktól, menjünk vidám helyekre, ahol nagy eséllyel a többiek vidámsága ránk ragad. (Ugyanezt használják ki például akkor, mikor a vígjátékok alá bevágják a közönség nevetését.) Néha pedig egyszerűen a viselkedésünkből következtetünk az érzelmeinkre. Valami olyasmi, kicsit „kifordított” logikát alkalmazunk ilyenkor, hogy „gyakran eszem tökfőzeléket, tehát ez azt jelenti, hogy szeretem a tökfőzeléket”. Ezen (is) alapul a „fake it till make it” stratégia.
Számtalan, többnyire egyszerű, és könnyen bevethető technikával befolyásolhatjuk az érzelmeinket. Ezek többsége jól alkalmazható olyan helyzetekben, ha éppen akkor és ott nincs lehetőségünk foglalkozni az érzelmeinkkel, vagy azt gondoljuk, hogy akadályoznak minket a hatékony cselekvésben. Ezzel véletlenül sem azt szeretném mondani, hogy hazudjuk le, nyomjuk el érzéseinket. Épp ellenkezőleg: vegyük észre őket, figyeljünk oda rájuk, és döntsük el, hogy itt és most jó szolgálatot tesznek-e nekünk. Általában a fogorvosnál nem akarunk félni, a felvételi beszélgetésen nem akarunk nagyon izgulni, és az is teljesen értelmetlen, hogy egy hirtelen bevágó autó miatt feldühödjünk.
A legjobb megoldás, persze, általában az, ha szóba elegyedünk érzelmeinkkel. Emlékszünk még, ugye, hogy érzelmeink alapvetően hasznos „programok”, és jót akarnak nekünk. Ne féljünk tőlük, ne akarjuk lehazudni a negatív „nem kívánatos” érzelmeinket se – legalább magunk előtt ne. Már tudjuk, a negatív érzelmek túlsúlyának jó oka van, nyugodt szívvel elfogadhatjuk, hogy lehetünk mérgesek, féltékenyek, irigyek is. Megkérdezhetjük tőlük, mitől akarnak megóvni, mire figyelmeztetnek minket. Hallgassuk meg őket, és döntsük el, hogy hallgatunk-e rájuk.
Általában igaz az, hogy érzelmeink ugyanolyan erőteljesek, mint ősi környezetünkben, ma azonban gyakran „kevesebb is elég”. „Az, hogy az érzelmek mennyire jól szolgálnak minket, attól függ, mennyire vagyunk képesek arra, hogy mi szabályozzuk az érzelmeinket, ne pedig az érzelmeink szabályozzanak minket.” (Bányai, 2014, 51.o.) Ehhez tudatosságra, önreflexióra, és jól működő (nem az érzelmek elnyomásán alapuló) érzelemkezelő technikákra van szükség. Ha ezt gyerekkorunkban nem tudtuk elsajátítani – például mert otthon soha nem is beszéltünk az érzelmekről –, akkor se keseredjünk el. Szerencsére ez egy megtanulható készség, és mi, érzelmi intelligencia fejlesztők, hatékony módszerekkel segíthetünk ezek fejlesztésében.
Felhasznált irodalom:
Bányai, É., & Varga, K. (2014) Affektív pszichológia. Medicina, Budapest
Mérő, L. (2010) Az érzelmek logikája. Tercium, Budapest
Fotó:
Joseph Frank, forrás Unsplash
Vélemény, hozzászólás?