2024.05.13-án itt megjelent írásomban a sémák kialakulásának alapjait és a hozzájuk kapcsolódó három megküzdési módot — elfogadás, elkerülés, túlkompenzálás — vázoltam fel. Következő lépésként érdemes mélyebben megérteni, hogyan működnek ezek a mechanizmusok a mindennapokban, miért alakulnak ki, és milyen ára van annak, ha hosszú távon ezek irányítják életünket.
Fontos kiindulópont, hogy egyik megküzdési mód sem rossz vagy jó, éppen ellenkezőleg mindegyik egykor adaptív volt. Ezek a stratégiák segítettek túlélni érzelmileg megterhelő helyzeteket, különösen gyermekkorban, amikor a mozgásterünk korlátozott volt. A probléma nem a létük, hanem az, hogy felnőttként is automatikusan működnek, gyakran olyan helyzetekben is, ahol már nem működőképesek.
A séma elfogadása talán a legnehezebben felismerhető működés, hiszen ilyenkor az egyén nem kérdőjelezi meg a sémát, hanem igazságként fogadja el. Ha például valakiben erős a „nem vagyok szerethető” hiedelem, akkor olyan helyzeteket választ, — sokszor teljesen tudattalanul — amelyek ezt megerősítik. Olyan partnereket vonzhat, akik érzelmileg elérhetetlenek, vagy akik valóban nem adnak visszajelzést és a séma így „bizonyítást nyer”.
Ennek a működésnek az előnye az ismerősség, hiszen ami ismerős, az biztonságos, még akkor is, ha fájdalmas. A kiszámíthatóság illúziója csökkenti a szorongást, a rejtett költség azonban óriási, az egyén újra és újra ugyanazt a sérülést éli át, miközben megerősödik benne az a hit, hogy az élet már csak ilyen. A változás lehetősége ilyenkor szinte láthatatlanná válik.
A séma elkerülése egy másik gyakori stratégia. Ebben az esetben az egyén igyekszik minden olyan helyzetet, érzést vagy kapcsolatot elkerülni, amely aktiválhatná a sémát. Ez megjelenhet például abban, hogy valaki nem lép bele mélyebb kapcsolatokba, nem vállal kockázatot, vagy érzelmileg lezárja magát. Külsőleg ez akár stabil, kontrollált életnek is tűnhet.
Az elkerülés előnye, hogy rövid távon valóban csökkenti a fájdalmat. Ha nem kerülök olyan helyzetbe, ahol elutasíthatnak, akkor nem is kell megélnem az elutasítás érzését. A probléma azonban az, hogy ezzel együtt a pozitív élmények is kimaradnak. Az intimitás, a sikerélmény, az öröm mind olyan területek, amelyek kockázattal járnak. Az elkerülés így egy beszűkült élethez vezethet, ahol a biztonság ára a kapcsolódás hiánya.
A túlkompenzálás látszólag az ellentéte a sémának, valójában azonban ugyanabból a gyökérből táplálkozik. Ilyenkor az egyén nem elfogadja vagy elkerüli a fájdalmat, hanem túltolja azt. Ha például valaki mélyen értéktelennek érzi magát, akkor extrém teljesítményre törekedhet, folyamatosan bizonyítani akarhat, vagy domináns, kontrolláló viselkedést vehet fel.
Ez a stratégia sokszor társadalmilag jutalmazott. A siker, a magabiztosság, a határozottság mögött azonban gyakran komoly belső feszültség húzódik. A rejtett költség itt az állandó kimerültség és az, hogy az önértékelés külső visszajelzésektől függ. Amint megszűnik a visszaigazolás, a mélyebb séma újra aktiválódik.
A három megküzdési mód nem különül el élesen egymástól. Egyazon ember különböző helyzetekben más-más stratégiát használhat, sőt, akár váltogathat is közöttük. Például egy kapcsolat elején túlkompenzál (erősnek, magabiztosnak mutatja magát), majd amikor mélyülne a kötődés, elkerülővé válik, végül pedig olyan helyzetben találja magát, ahol újra megerősödik az eredeti séma.
A felismerés kulcsa az önmegfigyelés. Érdemes megfigyelni, hogyan reagálsz bizonyos helyzetekben:
- Hajlamos vagy elfogadni fájdalmas helyzeteket anélkül, hogy megkérdőjeleznéd őket?
- Inkább elkerülöd azokat a szituációkat, ahol sérülhetnél?
- Vagy éppen ellenkezőleg, túlteljesítesz, kontrollálsz, bizonyítasz?
Segíthet az is, ha figyeled a belső monológodat.
Az elfogadás gyakran így szól: „ilyen vagyok, ezt kell elviselnem”.
Az elkerülés: „inkább bele sem megyek”.
A túlkompenzálás: „megmutatom, hogy én jobb vagyok”.
A változás első lépése nem az, hogy megszüntetjük ezeket a működéseket, hanem az, hogy tudatosítjuk őket, igyekszünk önreflektíven működni. Amint felismered, hogy éppen melyik stratégia működik benned, már nem teljesen automatikus. Megjelenik egy kis tér a reakció és a válasz között és ebben a térben kezdődik a valódi változás lehetősége.
A sémákhoz kapcsolódó megküzdési módok tehát nem ellenségek, hanem régi túlélési eszközök. A kérdés az, hogy felnőttként is szükségünk van-e rájuk ugyanabban a formában. A tudatosodás révén lehetőség nyílik arra, hogy ne ezek irányítsanak minket, hanem mi kezdjük el alakítani a saját működésünket.
Sématerápiás keretek között is dolgozhatsz a saját elakadásaidon célzottan.
Felhasznált irodalom:
Birtalan Balázs, Márai Tamás: Életmintázatok – Mit láthatsz a sémák szemüvegében?
Jeffrey E. Young, Janet S. Klosko: Fedezd fel újra az életed
Vágyi Petra: https://www.vagyipetra.hu/
Fotó:
pexels.com
Vélemény, hozzászólás?