A múlt heti cikkben az elutasító és helytelenítő szülők tulajdonságait boncolgattuk, ebben a 2. részben az egyre inkább elterjedő lassiez-faire és az érzelmi fejlesztő szülő ismérveit vesszük górcső alá.
A laissez-faire nevelési stílusú szülő nem szab gátat a gyermeke érzelmi megnyilvánulásainak, sőt megvigasztalja, ha annak negatív érzései vannak. Feltétel nélkül elfogadják a gyermek érzéseit, együttéreznek velük, biztosítják őket, hogy bármin is mennek keresztül, anya és apa mindig mellettük áll.
Mindezek mellett azonban nem adnak iránymutatást gyermeküknek a viselkedésére vonatkozóan és nem tanítanak problémamegoldó technikákat neki. Túlzottan engedékenyek és nem jelölnek ki határokat.
Hibák, amit a laissez-faire nevelési stílusú szülők elkövethetnek:
- Nem hajlandóak útmutatást adni gyermeküknek, arra vonatkozóan, hogyan kezeljék a negatív érzéseiket.
- Szabadon ráhagyják a gyerekekre még a szélsőséges viselkedéseket is. Úgy gondolják hadd fejezze ki szabadon a gyerek az érzelmeit, ezzel a szülői feladatuk le is van tudva.
- Nem tanítják meg a gyermekeknek, hogyan oldják meg a problémáikat.
- Nem jelölik ki a viselkedési határokat.
Ennek következményeként, ha a gyermek dühös, agresszívvá válhat és másokat bánthat szavaival, vagy tetteivel. Ilyenkor például a szomorú gyermek, aki vigasztalanul sír nem fogja tudni, hogyan nyugtathatná meg magát. Ezek a szituációk egy még kevés élettapasztalattal bíró gyermek esetében ijesztőnek tűnhetnek és nem tudja hogyan kerülhetne ki belőlük, elbizonytalanodhat.
E mögött a nevelési stílus mögött is a szülő saját gyermekkorában kereshető a válasz. Akit gyermekkorában bántalmaztak és soha nem engedhette szabadjára a haragját és frusztrációját, azt frusztrálhatja a szülőség és sokszor elfogy a türelme. Ha valaki azt a mintát kapta, hogy rejtse el a negatív érzéseit, az megtanulta elrejteni a szomorúságát, megtanult visszahúzódni magába.
Ennek a nevelési stílusnak az a hatása a gyerekekre, hogy nem tanulják meg szabályozni az érzelmeiket, emellett gondot okozhat számukra a koncentrálás, a barátkozás és a közös játék másokkal.
Mivel szinte semmilyen segítséget nem kapnak a felnőttektől, nem tanulják meg szabályozni érzelmeiket. Amikor dühösek vagy szomorúak, képtelenek megnyugtatni magukat. A koncentráció és az új készségek elsajátítása is nehézséget okozhat számukra. A szociális készségeik alulfejlettek.
A szülők mindent elfogadó hozzáállásával az a szándékuk, hogy minden lehetőséget megadjanak a gyereküknek a boldogságra. De mivel elmulasztanak segítséget nyújtani ahhoz, hogyan is kellene kezelniük a negatív érzelmeket, a gyerekek ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, mint az elutasító vagy helytelenítő szülők gyermekei, érzelmi intelligenciájuk hiányos és nincsenek felkészítve a jövőre.
Az érzelmileg fejlesztő szülő hasonlít abban a laissez-faire nevelési stílusú szülőre, hogy feltétel nélkül elfogadja a gyermeke érzéseit. Ellenben lehetőséget lát a gyermek negatív érzelmeiben arra, hogy közelebb kerüljön hozzá és útmutatást adjon neki a megoldást illetően. Türelmes gyermekével, akkor is képes időt eltölteni vele, ha az szomorú vagy dühös.
Megfelelő önismerettel rendelkezik, tisztában van saját és mások érzéseivel, és jogosnak is tartja őket. Ismeri a gyermeke érzelmi állapotát, akkor is, ha az nem szélsőséges. Nem szorong a gyermeke negatív érzelemnyilvánításától, ilyen esetekben nem érzi, hogy elveszítené a kontrollt. Tiszteletben tartja a gyermeke érzéseit és nem űz gúnyt belőle. Nem írja elő a gyermekének, hogy hogyan kellene éreznie. Inkább útmutatást ad, mint hogy azt érezné neki kell megoldania a gyermeke problémáit. Amikor felszínre kerülnek az érzelmek figyelmesen végighallgatja a gyereket, együttérzéséről biztosítja, sőt segít megnevezni az érzéseket. Útmutatást ad, hogyan szabályozhatja érzelmeit, kijelöli a határokat és elmondja az érzelmek elfogadott kifejezési módját, problémamegoldó technikákat tanít neki.
Amit az érzelmi fejlesztő szülők tesznek:
- Kalauzolják gyermeküket az érzelmek világában.
- Nem állnak meg az elfogadásnál, hanem kijelölik az oda nem illő viselkedés határait.
- Tanítják gyermeküket, hogy hogyan szabályozzák érzelmeiket.
- Segítenek nekik felismerni és kifejezni az érzelmeket.
- Promlémamegoldó technikákat tanítanak.
- Tudatában vannak saját és szeretteik érzéseinek.
- Úgy gondolják, hogy minden érzésnek, még a negatívaknak is megvan a maga szerepe az életükben.
- Igyekeznek egy hullámhosszra kerülni gyermekükkel azért, hogy az ő perspektívájából is lássák a dolgokat.
- Bátorítják a gyermekeiket, hogy őszintén mutassák ki az érzéseiket.
- Bármilyen érzést elfogadnak, de az olyan viselkedést nem, ami saját vagy mások ártalmára lehet.
- Nem próbálják meg megóvni gyermeküket az érzelmileg túlfűtött szituációktól.
- Nem félnek bocsánatot kérni gyermeküktől, ha olyasmit mondanak vagy tesznek, ami fáj neki.
Nem könnyű egy szülő számára távolról figyelni, ahogy gyermeke megküzd a problémáival, az érzelmi fejlesztő szülők mégsem érzik úgy, hogy mindent nekik kellene megjavítaniuk, ami elromlik a gyermek életében. Az ilyen nevelési stílusú szülők tisztában vannak a saját életükben felbukkanó érzelmek hatalmával és céljával, megfelelő önismerettel és önreflexióval rendelkeznek, modellül szolgálnak gyermekük számára. A gyermekük megtanulja, hogy ha osztozik mások szomorúságában, az az intimitás és a kötődés magasabb szintjére vezet.
Az ilyen típusú gyerekek mindig pontosan tudják, hogy melyik viselkedésnek mi a következménye, a szülők pedig azt tapasztalják, hogy a magatartásproblémák csökkennek.
A gyermek érzelmi fejlesztésének 4 lépése:
- A szülők következetesen reagálnak akkor is, amikor a gyermek érzelmei még alacsony intenzitással izzanak, tehát a gyermek megkapja a kívánt figyelmet.
- A gyermek elsajátítja az önnyugtatás művészetét, stresszes helyzetben is nyugodt tud maradni.
- A szülők nem helytelenítik a gyermek érzéseit, kijelölik a határokat és következetes szabályokat állítanak fel.
- Eközben megerősödik a szülő és gyermek közötti kapcsolat, ezért a gyerekek érzékenyebben reagálnak a szülői kérésekre. Ezek a gyerekek bizalmast és szövetségest látnak a szüleikben, akiknek örömet akarnak szerezni, nem pedig csalódást okozni.
Ezek a gyerekek megtanulnak bízni az érzéseikben, szabályozni azokat és megoldani a problémáikat. Stabil az önértékelésük, jól tanulnak és jól kijönnek a társaikkal.
Felhasznált irodalom:
John Gottman, Joan Declaire – Gyerekek érzelmi intelligenciája, Nevelés szívvel-lélekkel Jaffa Kiadó Budapest 2016.
Fotó:
Greg Rosenke, forrás Unsplash.com
Vélemény, hozzászólás?