Testvérviszonyaink és hatásaik egy életen át

„Vannak kódok, amiket csak egy testvér tud megfejteni. És akkor minden a helyére kerül, az egész világegyetem visszazökken.” Susana Fortes

Testvéreinknek, mint egész utunkat végig kísérő szemtanúknak meghatározó szerepük van életünk alakulásában. Tudják kik voltunk, honnan jöttünk, valamint jelentős a hatásuk annak tekintetében is, hogy kivé válhatunk.
Rengeteg dologra megtanítanak bennünket, például arra, hogyan kell másokkal együtt lenni (közelség-távolság), miként jelöljük ki saját határainkat, még ha akarva-akaratlanul olykor meg is bántunk másokat. A velük való kapcsolat az állandóság érzésével kecsegtet, mégis ez a legdinamikusabb kötelék mind közül, mely életünk során folyamatosan változik, alakul.
Az emberek csaknem 80 százaléka nő fel úgy, hogy legalább egy testvére van.

Egy öt gyermekes család egyik legkisebb tagjaként, valamint az ikrek táborát erősítve e tekintetben én sem vagyok kivétel. Saját önismereti utam során, mélyről jövő gubancaimat bogozgatva személyesen tapasztalhattam meg, hogy miként szövik át testvérkapcsolataim felnőtt létem jelen kori kötelékeit.
Felismertem például, hogyan határozta meg sokat csodált, szeretett bátyám korai elvesztése későbbi pálya- és párválasztásaimat. Egyre tudatosabban észlelem azt is, hogy miképpen kapcsolódik össze alapvető ikerélményem a nagybetűs élet adta mindennapos élethelyzetek során felbukkanó félelmeimmel és szorongásaimmal.
A múltban és a zsigereimben mélyen gyökerező, olykor fájdalmas élmények tudatosításának, elfogadásának és átkeretezésének köszönhetően ma már tisztábban látok rá életem képzeletbeli idővonalának meghatározó eseményeire, kapcsolataira.

A testvérviszonyaink mélyebb megértése nem csupán saját önismeretünkben segíthet bennünket, de a gyerekeink közti kapcsolat fejlesztésében is.

Régóta vizsgálják a kutatók, hogy mitől lesz jó vagy rossz egy testvérkapcsolat.
A választ kezdetben a nemek közti, az életkorbeli, valamint a habitusból adódó különbségekben vélték felfedezni. A korban közelebbi, azonos nemű utódok közt gyakoribb a versengés, míg a nagyobb korkülönbség és a különböző nem csökkenti a rivalizálásra való hajlamot. A versengés fenntartásában vagy megszűnésében jelentős szerepük van a szülőknek, valamint a családban kialakult működésmódoknak is.

Mára már köztudott, hogy a gyermekkorban kialakult kapcsolati mintáknak meghatározó szerepük van a későbbi, felnőtt kapcsolatainkra is.
Vannak olyan jellemzők, melyek segítségével meghatározhatók ezek a minták.
Stephen Bank és Michael Kahn amerikai származású pszichoanalitikusok szerint a testvérviszonyok alapvetően 8 különböző azonosulási móddal jellemezhetők. Munkájukból kiindulva L. Stipkovits Erika Ölelni és ölre menni című könyvében 5 kategóriába sorolja a testvérkapcsolatokat aszerint, hogy a felek mennyire vannak közel vagy távol egymástól, hogyan tudnak fejlődni és miként állnak egymás különbözőségeihez és azonosságaihoz.
Lényeges, hogy a kötődési mintázatok a család és a testvérek számára egyaránt tudattalanok, lehetnek átmenetiek, vagy akár egy életen át is elkísérhetnek.

1. „A két tojás – az egybefolyó testvérkapcsolat”

Ebben a kötelékben a testvérek látszólag szakasztott egyformák, ám semelyik fél nem önmaga, hiányzik önálló énképük. Saját identitásuk kialakulását a másik személyének túlzó fontossága gátolja.
Szeretnek mindent együtt csinálni, általában egy osztályba járnak, azonos az érdeklődési és baráti körük, aminek a szüleik örülnek, támogatják őket az azonosulásban. Egyforma pólójukra legszívesebben azt írnák, hogy „Jé milyen jó testvérek”.
Ennek a kapcsolódási formának a mélyén az a korai összeolvadás-igény kielégítetlensége áll, melyet az anya csecsemőjének nem tudott megadni, így azt a gyermek később – bár tudattalanul – mástól próbálja megkapni.
Leggyakrabban ikerpároknál figyelhető meg, amikor közvetlen környezetük egyformának titulálja őket. Ez a viszonyulásmód a családi kommunikációba is beépül, sokszor még a nevükön sem szólítják őket, csak úgy beszélnek róluk, hogy „az ikrek”.
Mivel ők sem tudják ki kicsoda, az egyik változásaitól a másik rendre megijed, ám -mivel ez nem tudatos – erről beszélgetni sem képesek. Súlyos tüneteket és problémákat idézhet elő például egy esetleges költözés vagy az eltérő pályaválasztás.

2. „A bálvány – a testvér idealizálása”

Gyakran találkozhatunk olyan testvérpárokkal, ahol az egyik hősként tekint a másikra. Általában a fiatalabb testvér szeretne felérni az idősebb báty/nővér áhított nagyságához, mivel a kicsi énképe hiányos. Ha a nagyra becsült tulajdonság pozitív, akkor ez egy ideig ösztönzőleg hathat a fiatalabbra, aki egy sor előnyös mintát sajátíthat el.
Különös egyoldalú kapcsolat ez, mely akkor válhat problematikussá, amikor egy szerencsétlen életesemény, trauma (szülők válása, halála) következtében a függés felerősödik, olykor egy életen át is fennmarad. Ilyenkor a csodáló fél függő marad nagyobbik testvérétől, a gyermekkorban kialakult idealizált képről nem tud lemondani.
Ebben a kóros egyensúlyi állapotban a kisebbik fél szüntelenül szuper testvére árnyékában él, míg a nagyobbnak egyre terhesebb mindig erősnek látszani, helyt állni, saját gyengeségeit palástolni. Mindkét fél elfojtja testvére iránt táplált negatív érzéseit, aminek következtében kapcsolatuk számukra is érthetetlen módon egyre terheltebbé és feszültebbé válik.

3. „A tesófüggők – kölcsönösen függő viszonyban lévő testvérek”

Ebben a kapcsolatban a testvérek kölcsönös függésben élnek. Meghatározó élmény számukra az érzés, miszerint hasonlítanak, például külsejükben, viselkedésükben, érdeklődési körükben, olykor még azonos szakmát is választanak. Tisztában vannak vele, hogy sok tekintetben különböznek és nem hasonlítgatják magukat a másikhoz. Képesek az önállósodásra és vágynak is rá, ám a változás kimenetele és bekövetkezése bizonytalan.
Kétféle kölcsönösen függő viszony jöhet létre köztük, egyik esetben „lojális”, a másikban „ellenséges” lesz kapcsolatuk.

• A lojális viszonyulás során mindkét testvér elfogadja a másikat, valamint annak változásait. Még ha az aktuális élethelyzet alakulása a másik fél számára kevésbé előnyös is, inkább belenyugszik és kerüli azon szituációkat, melyekben kellemetlen helyzetbe hozná testvérét.
  Jó példa erre, amikor egyik oldalon a nagy sikereket elérő testvér bőkezűen adakozhat, míg a másikon a kevésbé sikeres fél erőfeszítés nélkül élvezheti a testvére által teremtett javakat. Habár ez a függés mindkettőjük számára érzelmi nyereséget biztosít, hosszú távon fennmaradva gátolja fejlődésüket.

• Az ellenséges viszony kialakulása főként olyan családokban figyelhető meg, melyekben erős a szeretethiány, hiányzik a szülői támogatás, útmutatás. Az érzelmi sivárság közepette a gyerekek egymástól próbálnak érzéseket kapni, mivel az elhagyatottság mélyen sajgó érzését képtelenek beismerni.
  Tudattalan harcokat folytatnak hát testvérükkel, mert még a gyűlölködés is jobb az üresség élményétől. A folyamatos adok-kapok harcban soha nincs nyertes, miközben mindkét fél ragaszkodik a saját igazához. A változásra motiváló (szülői) elismerés hiányában ellenséges kapcsolatuk egy életen át fennmaradhat.

4. „A főgonosz- a testvér elutasítása vagy tagadása”

Gyakran megesik, hogy a fivérek/nővérek felerősítik a másik negatív tulajdonságait, ezért azt értéktelennek, kizárólag rossznak tartják. A devalváló fél nem látja testvérét saját valójában annak sokszínűségével, csak a hibáit észleli. Kialakul az áldozat és a bántalmazó megváltoztathatatlan szerepköre.
Ezen viszonyulásmód hátterében az a tudattalan késztetés áll, hogy valaki mással – testvérükkel – helyettesítsék a bántalmazó, elutasító, agresszív szülőt, valamint így csökkentsék az iránta érzett mély fájdalmukat.
A legnagyobb probléma, hogy ilyenkor a másikat leértékelő fél a saját felsőbbrendűségét erősíti, így magával szemben is irreális elvárásokat támaszt, amiknek ő sem tud megfelelni, ezért végül önmagát is devalválja.
Az ilyen testvérek még a kapcsolatukat is tagadják, ez az elutasítás lehet egyoldalú vagy kölcsönös.

5. „A győztesek – az elég jó testvérkapcsolat”

A jó testvérkapcsolat jellemzője, hogy a felek függetlenek egymástól. Tisztában vannak vele, hogy miben különböznek és miben hasonlítanak, ám ez nem teher számukra, sőt merik vállalni önmagukat. Mindamellett, hogy tisztelik a másik különbözőségét, tisztában vannak közös gyökereikkel is. Egymás iránt érzett bánatukat megváltoztathatónak gondolják, hiszen tudják, hogy a harag is csak átmeneti lehet.
Vannak önálló céljaik, érdeklődési körük és képesek örülni a másik sikereinek. Mindemellett közel érzik magukat egymáshoz, szívesen töltenek együtt időt. Olykor játszanak és beszélgetnek, máskor ha kell, küzdenek és kibékülnek, de kapcsolatukat nem élik meg mindenek fölött állónak.

Az „elég jó” testvérkapcsolat kialakulása főként a szülőknek köszönhető, mert tisztában vannak gyerekeik erősségeivel és gyengeségeivel anélkül, hogy bármikor is összehasonlítanák őket. Soha nem részesítik őket ok nélkül eltérő bánásmódban. Az ilyen családokban mindenki elfogadja, hogy az emberi kapcsolatok rendkívül árnyaltak és sokszínűek. Saját és egymás változásától nem félnek, mi több, igényük van a fejlődésre. A többiek látják egymásban a jót és ezt képesek megerősíteni, visszatükrözni anélkül, hogy ezt saját személyükre nézve fenyegetőnek éreznék.

L. Stipkovits Erika testvérekről szóló, Ölelni és ölre menni című könyvében számos hasznos tanácsot találhatunk saját, valamint gyermekeink testvérkapcsolatának erősítéséhez, elmélyítéséhez.
Néhány gyakorlati tippen keresztül szívből ajánlom a kötet további fejezeteit minden győztesnek vágyó testvér számára.

Tippek az „elég jó” testvérkapcsolat megteremtéséhez:

• Ha teheti igyekezzen figyelembe venni gyermekei egyéni igényeit a ruhák, játékok, tanszerek kiválasztásában. Nagy kísértés lehet azonos nemű gyerekek, különösen az ikrek esetében, hogy két legyet üssünk egy csapásra, így megvéve két egyforma darabot és időt spórolva.
• Konfliktus esetén ne folyjon bele gyermekei vitáiba, ne foglaljon állást! Hagyja, hogy ők oldják meg a problémás kérdéseiket!
• Igyekezzen az életkoruknak megfelelő feladatokat adni nekik és mindig értékelje őket egymás előtt is a megtett erőfeszítéseikért!
• Próbáljon meg rendszeresen alkalmat keríteni arra, hogy külön-külön is időt töltsön, beszélgessen gyermekeivel!
• Soha ne hasonlítsa őket egymáshoz, főként ne a másik előtt!
• Ha túlzottnak érzi a testvérek közti közelséget érdemes lehet elgondolkodnia és őszintén válaszolnia a következő kérdésekre: Ön/a családja hogyan tud biztonságot, melegséget nyújtani? Miként volt ez az ön gyerekkorában?
• Ha gyakran megesik, hogy egy vita során párja az egyik, míg ön a másik gyerek pártját fogja, beszélgessenek ennek lehetséges okairól a párjával!

Fábri Nóra

Felhasznált irodalom:
L. Stipkovits Erika – Ölelni és ölre menni – Testvérekről, nem csak szülőknek HVG Kiadó Zrt. Budapest 2016.
L. Stipkovits Erika – Bálványtól a főgonoszig – A testvérkapcsolatok típusai HVG Extra Pszichológia magazin 2016/4. szám
Panyi Anna – Nagypályás mérkőzés – Rivalizálás felnőttkorban HVG Extra Pszichológia magazin 2016/4. szám
12 tudományos tény arról, hogyan alakítanak minket a testvéreink | Játéksziget.hu (jateksziget.hu)
Tökéletes testvér a mesékben sincs | ZAOL

Fotó:
Walter Randlehoff, Janko Ferlic, Jens Johnsson forrás Unsplash.com