Miért nem tudok nemet mondani? Maximalista vagyok? Miért hagyom, hogy kihasználjanak? Miért vagyok mindig olyan empatikus másokkal? Miért nehéz elengednem magam? Ha te is feltetted már magadnak ezeket a kérdéseket ez a cikk Neked szól.
A parentifikáció kifejezés a családterápia rendszerében arra a jelenségre utal, amikor a gyerek családi rendszerben elfoglalt helye leginkább a szülőéhez hasonlít, tehát túlzott, a korának nem megfelelő felelősségvállalás nehezedik a vállára. Ha a gyermek túlságosan korán kerül tartósan felnőtt (például gondozói, bizalmasi, partneri) szerepkörbe, az hátrányosan befolyásolja a fejlődését, és kihat a felnőtt életére is, többek között befolyásolhatja a pályaválasztást, a párkapcsolatot, a gyermeknevelést, stb.
Fontos kiemelni, hogy parentifikációról akkor beszélünk, ha tartós állapotról van szó, tehát ha a gyereket egyszer-egyszer megkérjük, hogy vigyázzon a kistestvérére, amíg mi leszaladunk a boltba és tudatosítjuk benne, hogy erőn felül teljesített, akkor még nem szülősítettük gyermekünket. Vagy például amikor egy kisgyermek önszántából szeretné lenyírni a füvet, mert kapcsolódna az édesapjához és látja, hogy ő szombatonként füvet nyír, nem fog koraéretté válni.
Kik lehetnek érintettek?
Alkoholisták gyerekeinél, szexuális abúzust átélt gyerekeknél, házassági konfliktusokban levő vagy elváló szülők esetén egyaránt találtak olyan elemeket a családi kötődési mintázatok vizsgálata során, amelyekben a gyerek, mint valamely családtag gondozója jelent meg.
Ha az egyik szülő például alkoholista a családban, akkor gyakran a legnagyobb gyerek veszi magára az alkoholista szülő feladatait, míg az alkoholproblémával küzdő szülő tehetetlen „felnőtt gyermekként” funkcionál a családban. Ez a helyzet azért is nehéz, mert ilyenkor a szülőtárs is túlterheltté válik és nem tudja a gyermeket érzelmileg támogatni, így a bizonytalanságát erősíti.
Nárcisztikus szülők gyermekei is gyakran ki vannak téve a parentifikációnak. Az ilyen szülők jellemzően túl magas elvárások elé állítják gyerekeiket, nem önmagukért szeretik. Utasítások, számonkérések és erős kontroll jellemzik a gyerek mindennapjait, ami miatt a gyerek csak akkor érzi magát biztonságban, ha mindig ő teljesít a legjobban. Jellemző még, hogy a szülő rendszeresen dicsekszik a külvilág felé a gyermek eredményeivel, így igazolja a saját sikerességét, de a gyermek felé egyáltalán nem ad olyan pozitív visszajelzést, amely lélekmelengető lenne a gyermek számára.
Ha a szülők elválnak és ebben a nehéz családi helyzetben nem képesek figyelni és figyelembe venni a gyermek szükségleteit, akkor is megtörténhet a parentifikáció. Válás során gyakran kerül a gyerek helytelenül „közvetítői” szerepkörbe, ilyenkor neki kell szülőként viselkednie, miközben a szülei gyerek szerepkörben vannak.
Ha a családban az egyik gyerek tartósan beteg és több figyelmet szentelnek neki, mint a többi gyereknek, akkor kialakulhat a problémamentes gyerekekben az az érzés, hogy a szülők gondterheltek, kímélni kell őket, megpróbálnak láthatatlanná válni, hogy velük ne legyen gond. Képesek lemondani saját szükségleteikről, azért, hogy tehermentesítsék a szülőket.
Amennyiben ezek a helyzetek tartósan fennállnak, akkor az ezek mentén kialakuló személyiségjegyek (kontroll, énhatárok és érzések nehézkes felismerése, túlzott empátia, saját szükségletek háttérbeszorítása, koravénség, maximalizmus) válnak normálissá.
Nézzük meg, milyen negatív következményei lehetnek, ha egy gyerek parentifikálódik:
- kontrolláló személyiséggé fejlődhet, ugyanis a kontroll az, ami biztonságérzetet ad neki
- mivel figyelmük többnyire a szülő szükségleteinek észrevételére irányul, nehezen ismeri fel a sajátjait
- nehézséget okoz neki a saját érzéseinek a felismerése és kifejezése
- nehezen mond nemet, mert nincs tisztában az énhatáraival
- önértékelése súlyosan sérülhet, hiszen bármennyire is próbálkozik, soha nem fogja tudni megoldani a szülő problémáját
- mivel többnyire azt tanulja, hogyan figyeljen kifelé, túlzott empátiával rendelkezik
- nehezen vagy egyáltalán nem tudja elengedni magát
- maximalista, mindig a legjobbat kell nyújtania, sosem elégedett, könnyen kiéghet a felelősség súlya alatt és ez viselkedés- és teljesítményzavarokat okozhat nála
- szociálisan elszigetelődhet kortársaitól és magányossá válhat
- gyakran kerülhet lojalitáskonfliktusba vagy a szülői játszmák kereszttüzébe, ami nagy érzelmi terhet ró rá
- úgy érezheti, hogy nem képes a saját életét élni (vagy nem teheti meg, hogy követi saját vágyait) és nagyfokú megfelelési kényszer jellemezheti
- esetében nehezedhet később a szülőkről való leválás, illetve minél szorosabb a szülő-gyermek kapcsolat, annál élesebb konfliktusok mellett történik az meg (gyakran csak felnőttkorban)
Bár úgy tűnhet a parentifikáció bizonyos „előnyökkel” járhat, mivel a gyerek:
- nagyobb fokú önállóságra képes, mint kortársai,
- erősebb felelősségtudata miatt érettebb viselkedésű,
- nagyfokú empátiával és szociális érzékkel rendelkezik,
- törekszik a magas teljesítményre,
- „jó gyerek”, aki „nem okoz sok gondot” környezetének,
azonban szörnyű teher is, egy élet-halál harc az érintett számára.
Ha gyanítjuk, hogy szüleink parentifikáltak bennünket érdemes elgondolkodnunk, hogy melyek azok az élethelyzetek, amelyben szülősítve voltunk. Mit kellett megtennünk akaratunkon kívül, amely mostani fejünkkel látva szülői szerepnek minősült. Nézegessünk régi családi fotókat, ha többnyire boldogtalannak, kívülállónak vagy elszeparáltnak tűnünk a képeken, akkor valószínű, hogy szülősített gyerekek voltunk.
Vizsgáljuk meg, hogy az életünkben milyen negatív következménye lett annak, hogy parentifikáltak. Ha nem ismerjük fel a saját érzéseinket, vagy nem tudjuk megfogalmazni őket mások számára, kérjük szakember segítségét, hogy segítsen bennünket ezen az önismereti úton. Ha képesek vagyunk az érzéseinket monitorozni, könnyebben tudjuk a viselkedésünket befolyásolni. Kellő önismerettel fel fogjuk tudni ismerni, hogy mikor vagyunk szülői énállapotban és mikor gyermekiben, sőt fel fogjuk tudni használni a szülői konstruktív megoldó attitűdöt a problémáink leküzdésében.
(A cikk folytatása hamarosan.)
Felhasznált irodalom:
Bibók Bea – Ellopott gyermekkor – A parentifikáció jelensége – önfeláldozás gyermekkorban, felnőttkorban és a párkapcsolatokban c. könyve
Bakondy-Esze Viktória – Mindset Pszichológia – Amikor a gyermek valójában szülő – a parentifikáció jelensége
https://mindsetpszichologia.hu/amikor-a-gyermek-valojaban-szulo-parentifikacio
Franko Betta – A parentifikáció veszélyei
https://www.frankobetta.com/blog/a-parentifikacio-hatasai-es-veszelyei
Fotó:
pixabay.com
Vélemény, hozzászólás?