A Proust-kérdőív Marcel Proust (1871-1922) francia író nevét viseli azon egyszerű oknál fogva, hogy két dokumentált kitöltés is köthető a nevéhez. Akkoriban a társasági események közkedvelt eszköze volt, de a kérdéssor összeállítójáról nincs információ.
Proust az első kérdőívet még tinédzser korában töltötte ki, viszont csak 1924-ben, halála után, találták meg és vált nyilvánossá. A későbbiekben erre a példányra hivatkozva „maradt rajta” a kitöltő neve, így ma már Proust-kérdőívként ismerjük.
A kérdőívet évtizedekkel később, az 1970-es években Bernard Pivot, francia újságíró kezdte el alkalmazni televíziós interjúi során, a vendégei mélyebb megismerésére. Míg a nyomtatott sajtóban 1993-ban a Vanity Fair-nek hála lett közismert, számos híresség válaszolt a lap hasábjain a feltett kérdésekre.
A Proust-kérdőív szárnyalása azóta is töretlen.
Szerkezetileg a kérdőív inkább hasonlít egy félig strukturált interjúhoz, amelyben nyitott kérdések vannak, és a kérdések mélyebb bepillantást engednek a válaszoló gondolataiba, személyiségébe.
A Személyiségfejlesztő Centrum tagjai közül is válaszoltak a híressé vált kérdésekre. A következő időszakban, kéthetente megjelenő sorozatunkban egy személyiségfejlesztő szakembert ismerhettek meg alaposabban.
Kellemes olvasgatást, ismerkedést kívánunk.
Fogadjátok szeretettel Kozma Noémi válaszait.
Milyennek képzeled a tökéletes boldogságot?
Szerintem nincs ilyen. És ezt nem borúsan mondom, hanem csak tényként. 🙂 Abban hiszek, hogy vannak önfeledt pillanatok, amikor határtalanul jól érzem magam, gondtalannak. Ám ilyenkor pont nem azt elemzem, hogy épp „tökéletesen boldog” vagyok-e, csak azt érzem, hogy most jó lenni, jó élni. Akkor lehet ez a „jó élni” érzés a „tökéletes boldogság”?
Mitől félsz a legjobban?
Attól, hogy ha megismernek „mindenemmel” együtt, akkor már nem leszek szerethető, hogy a rossz napjaim nem elfogadhatóak, tehát akkor én sem. És leginkább attól félek, hogy ezért nem merem megmutatni ezeket.
Melyik az a tulajdonság, amit a leginkább elítélsz magadban?
Régebben a türelmetlenségemet mondtam volna. De ez most épp javuló tendenciát mutat, ha valamin nem akarsz változtatni, pedig érdemes lenne a saját érdekedben, arra valahogy az élet rákényszerít. És ezt most köszönöm. Ami most is aktuális, az alkalmazkodásom. Ami néha „túlalkalmazkodásba”, „túltolerálásba” csúszik át. Amikor ezt realizálom, akkor haragszom érte magamra.
Melyik az a tulajdonság, amit a legjobban elítélsz másokban?
Pont az ítélkezés. 🙂 Nem hiszem, hogy jogunk lenne a másik felett pálcát törni. A mondás, miszerint ne ítélkezz másról, ha nem jártál a cipőjében, számomra alapigazság.
Ki az az élő személy, akit a legjobban csodálsz?
Geszti Péter. Nekem Ő egy kicsit polihisztor, aki valahogy mindig megtalálja a helyét, az útját. És mindezt úgy, hogy nem gázol át másokon. Imádom a kreativitását.
Miben tartod magad a leginkább különcnek?
Hogy amikor táncolok, akkor nem érdekel semmi, annyira el tudom engedni magam. Ahogy konstatálom, ez másoknak sok/furcsa. Illetve néha úgy érzem, mintha „fordítva lennék bekötve”: amin sokan (tényleg arányaiban jóval többen) felhúzzák magukat, azon én csak mosolygok, ám olyan dolgokon, amin én felkapom a vizet, más simán továbblép.
Milyen jelenleg a lelkiállapotod?
Nagyon hullámzó, és roppant széles skálán mozog. Ám arányaiban talán már egyre több a pozitív érzés.
Mit tartasz a leginkább túlértékelt erénynek?
Az önfeláldozást. Szerintem ezt sokan erénynek tartják. Ami kb. nekem valahol az önmegtagadás, mégis vannak – én is ilyen voltam, elvétve még ma is előfordul -, akik ezt szeretik magukban, mert ettől lesznek értékesek saját maguk és mások számára, ettől szeretik őket. És vajon ők szeretik-e magukat?
Milyen esetekben szoktál hazudni?
„Az igazmondást kevés dolog indokolja, a hazugságnak viszont végtelen sok oka lehet.” (Carlos Ruiz Zafon)
Más érdekében hallgatok el valamit, vagy csak szépítek, hogy ne bántsam meg. Fáj fájdalmat okoznom másnak. Előfordul, hogy a saját érdekemben nem mondok igazat vagy teljesen igazat. És ezt nagy előrelépésnek tartom, ha nem is „szép”, de jó érzés, hogy ilyenkor valahogy magamat választom. Magammal szemben viszont próbálok nagyon őszinte lenni, akkor is, ha fáj. Itt a hazugság önámítás, csak időhúzás.
Mi az, amit a legkevésbé szeretsz a külsődben?
Nincs ilyen már. 8 éve lett volna, de mára tényleg elfogadtam, hogy én így vagyok egész, ilyen kis „tökéletlenül” (kicsit elálló bal füllel 🙂 )
Milyen embert tartasz a legkevesebbre?
Aki nem szeretne fejlődni, változtatni. Aki felteszi a kezét, ez vagyok én, nekem nincs min javítanom, csináld te, változz te!
Mely tulajdonságot tartod a legfontosabbnak egy férfiban?
Humorérzék, empátia.
Mely tulajdonságot tartod a legfontosabbnak egy nőben?
Humorérzék, empátia.
Milyen szavakat vagy kifejezéseket használsz túl gyakran?
„Na jó, majd holnap…”. Néha ez oké is, de azért néha a helyes válasz: „ezt ma”.
Mi vagy ki életed legnagyobb szerelme?
Olyan tevékenység, amikor flowban vagyok: ez kliensekkel való munka és a tánc. Remélem, ahogy öregszem, ez a kör egyre csak bővül majd. Jó lenne szerelmesnek lenni az életbe. 🙂 De ez egy kicsit magasabb szint egyelőre nekem.
Mikor és hol voltál a legboldogabb?
Több boldog pillanatom is volt, amit fel tudok idézni különböző időszakokból. A közös bennük, hogy az életem akkor épp egy nyugvó ponton volt, nyugvó pontra ért. Ilyenkor úgy éreztem, minden sikerülhet, nincsen lehetetlen.
Melyik emberi képességet, tehetséget birtokolnád legszívesebben?
Az empátia legmagasabb szintjét.
Ha egy dolgot megváltoztathatnál magadon, mi lenne az?
Szeretnék kevésbé fejben élni, agyalni, néha csak hagyni a dolgokat áramlani.
Mit tartasz a legnagyobb eredményednek?
Hogy az olyan céljaimért, amire van ráhatásom, mindent megteszek. És ennek általában megvan az eredménye. Az is óriási eredmény, hogy kezdem megérteni, nincs mindenre ráhatásom, hiába akarom annyira. Pont.
Ha meghalnál, te miként vagy kiként térnél vissza legszívesebben?
Önmagamként, a már ebben az életben megszerzett tudásommal. 🙂 Kíváncsi lennék, úgy milyen új „kihívásokat” találnék ki magamnak. 🙂
Hol élnél a legszívesebben?
Tengerparton, csendes helyen, családdal, barátokkal.
Mi a legbecsesebb kincsed?
Az újra és újra életre kelő optimizmusom. Sokszor hamvából, de azért mégis.
Mit tartasz a legmélyebb gyötrelemnek?
Amikor nem vagyok jóban magammal. Sokat vagyunk együtt, így lelkileg és néha fizikálisan is megterhelő, ha nem vagyunk jóban. 🙁 🙂
Mi a kedvenc elfoglaltságod?
Sajnos az agyalás. De leszokó-félben vagyok. 🙂
Amúgy imádok táncolni, bár mostanában nem sokat teszem. Simogatni a kutyusomat, ezt lehet, hogy szerinte túl sokat is teszem.
Mi a legjellemzőbb tulajdonságod?
Szórakoztató vagyok. Mondom én. 🙂
Mit értékelsz leginkább a barátaidban?
Hogy sokfélék. Hogy vannak. Hogy elfogadnak.
Kik a kedvenc íróid?
Kedvenc nincs, sokfélét olvasok, de vannak, akiknek a könyveit mindig megveszem és el is olvasom: Orvos-Tóth Noémi, L. Stipkovics Erika pszichológia témában, Carlos Ruiz Zafón (szépirodalom), és Jussi Adler-Olsen, ha egy jó skandináv krimire vágyom.
Ki a kedvenc irodalmi vagy film-béli hősöd?
Vasember talán. Mert ő „csak” egy ember, nem egy szuperhősnek született valaki. Úgy lesz azzá, hogy túllép önmagán, saját maga tesz érte, hogy több legyen. /mindemellett roppant sármos is :)/
És Judy Hopps a Zootropolisból. Aki annyira esendő, de az optimizmusa, lelkesedése és az akaratereje számomra lenyűgöző.
Melyik történelmi személyiség áll hozzád a legközelebb?
Audrey Hepburn, tetszik a lágysága, a bája, az egész lényéből sugárzik valami kellemesen megfoghatatlan.
Kik a hőseid a való életben?
Az önkénteseket nagyon tisztelem. Főként azokat, akik nem a saját egójuk miatt segítenek.
És egyébként számomra mindenki az, aki szeretne fejlődni. Mert azért az önismereti út, nem móka és kacagás, vannak mélységek. És nem mindenki szeret a pofonért menni, akkor sem, ha ezek az átmeneti pofonok kellenek a hosszútávú „jólléthez”. Szóval, aki ezeket önként vállalja, nekem egy kis hős.
Melyek a kedvenc neveid?
Blanka, Dávid, Noémi (a sajátomat régen nagyon nem szerettem, most valahogy mégis idekerült)
Mit utálsz a legjobban?
Ahogy Garfield mondaná a hétfő reggelt…és tényleg.
Meg a pletykálást, főként a rosszindulatút, fáj, hogy bántjuk egymást.
Mit bánsz a legjobban?
Nem született gyermekem.
Hogyan szeretnél meghalni?
Úgy, hogy rendben vagyok önmagammal és a halállal. Nem félek, és nem kapaszkodok már.
Mi a mottód?
„Élvezd a kis dolgokat, egy nap vissza fogsz tekinteni, és rájössz, hogy azok voltak a nagy dolgok.” – Robert Brault
Nem mondom, hogy már e szerint élek, de próbálok, mert őszintén hiszek ebben.
A bevezetőhöz felhasznált források:
https://www.newyorker.com/books/page-turner/how-the-proust-questionnaire-went-from-literary-curio-to-prestige-personality-quiz
https://www.openculture.com/2014/06/the-manuscript-of-the-proust-questionnaire.html?fbclid=IwAR0YD0LLi2G_7ML_lMplKievOl2Jz8VWqxzc9nr1qagCMFybkPiWitCj2pM
Fotó:
Fantasy forrás pixabay.com
Vélemény, hozzászólás?