Mitől érezhetjük, hogy a családon belül kilógunk a sorból?
Miben segíthet a családállítás mint módszer?
Családunk bonyolult és zárt rendszert alkot. Tartalmazza összes ősünket illetve azokat a személyeket, akik valaha szorosan kapcsolódtak egy-egy családtagunkhoz. Zárt rendszer, így ennél fogva, ha valahol sérülés, egyfajta egyensúlyvesztés jön létre, akkor a tagok dolga lesz, hogy azt helyreállítsák. Bátran kijelenthetjük, hogy minden családban vannak titkok, melyek több esetben a rendszerből való kizárást vonják magukkal. A kitaszított személyekről nem beszélnek, életük feledésbe merül, sőt akár a hozzájuk köthető foglalkozások, tevékenységek is tiltottak lehetnek. Ahhoz, hogy az utódok ne korábbi őseik életét éljék, fontos, hogy a titkok napvilágot lássanak, és a kirekesztettek méltó helyet kapjanak a családban.
A Coco című animációs film gyönyörűen mutatja be nekünk a fent leírtakat, ezért az ott feldolgozott történetet hívom segítségül, hogy szemléltető példával szolgáljak. Ráadásként ízelítőt kaphatunk a mexikói kultúra halottakhoz fűződő hiedelemvilágából is, ami sokkal családközpontúbb, mint az európai gondolkodás. A mesében egy 10 év körüli kisfiú, Miguel szemszögéből ismerhetjük meg családja történetét. Él-hal a zenéért, ami náluk tabu, mivel az ükapja zenész volt, aki elhagyta feleségét és kislányát, és nem tért többé vissza. Senki nem beszélhet róla, a nevét sem mondják ki. Az ükmamának egykor túlélést biztosító cipőkészítésbe “temetkeznek”, ezt a foglalkozást adják át generációról generációra. Miguel azonban kilóg a sorból, ő nagy zenész szeretne lenni. Így belső vívódásának tárgya a családhoz való hűség, ugyanakkor kirekesztettségének, meg nem értettségének fájdalma és dühe. Miguel nagymamája nagyon hasonlít az ükmamára, az ő rendíthetetlen értékrendjét viszi tovább. Történetünk elején a mama folyamatosan hangsúlyozza a család fontosságát és szeretetét, ám ez igazából egy merev szabályokhoz kötött összetartozás és szeretet, szigorral, kirekesztéssel és titkokkal.
A mexikói kultúrában halottak napján kiteszik szeretteik képét egy házi oltárra, kedvenc ételüket is mellé rakják, történeteket mesélnek róluk, és körömvirág szirmokat szórnak, utat építve, hogy meghalt szeretteik aznap meglátogathassák őket. Akinek nincs kint a képe az oltáron, nem kelhet át az élők világába.
A generációs elfojtások mentén kibontakozó konfliktus kapcsán Miguel dühében felrúgja a családi szabályokat, és egy “véletlen” baleset hatására a túlvilágon találja magát. Bár először csak saját céljai megvalósításáért küzd, a cselekmény előrehaladtával a régmúlt elhallgatott és ismeretlen történései kiderülnek, a családi kirakós darabjai összeállnak, és egy addig nem látott kép tárul a szemünk elé. De ne szaladjunk ennyire előre!
Vizsgáljuk meg a családállítást kutató, és a módszert használó szakemberek miként vélekednek a családi hűségről és a titkok hatásáról:
A családi hűség kapcsán többek között Böszörményi-Nagy Iván kutatásai jelentősek, melyet több külföldi szakember is felhasznált ebben a témában. Szerinte a családi igazság vagy családi hűség egyfajta társadalmi egység, ami a tagok hűségétől függ. Ennek kell tükröződni a családtagok érzéseiben, gondolataiban. Ezenkívül meghatározza a családi számla, mérlegfőkönyv fogalmát, mely megmutatja az egyenleget, és ha nincs egyensúly, a problémák átadódhatnak a következő generációkra. Thomas Schafer is leír egy rejtett, tudattalan szinten működő klán- vagy csoportlelkiismeretet, ami szintén a rendre, az egyensúlyra törekszik, és a rendszerhez köti a kirekesztetteket. “A csoportlelkiismeret révén vagyunk kapcsolatban a kitaszítottakkal, a félreértettekkel, az elfeledettekkel és azokkal, akik méltatlan körülmények között haltak meg.” Bert Hellinger a következőket jegyezte le az elutasított családtagokról, valamint az integrálásukról “…a kirekesztetteket és a fekete bárányokat is befogadjuk szívünkbe, és tiszteletet tanusítunk irántuk…Megoldás csak a szereteten keresztül születhet. Ha valaki egyszer átlátja ezt a dinamikát, nem is tud másként dolgozni, mint a szereteten keresztül.”
A családi titok kapcsán Anne Ancelin Schützenberger így fogalmaz, “Titok az, amit nem szabad elmondani, gyakran az egyik szülő szégyenteljes titka, veszteség, igazságtalanság. Azáltal, hogy elrejtjük ezt a megnevezhetetlen gyászt, az belénk telepszik egy “titkos sírkamrába”, egy “kriptába”. “Kísértetté” válik, ami valaki más titkát rejti…ami áttevődhet a szülő tudattalanjából a gyermek tudattalanjába, egyik generációról a másikra.”
Jól láthatóan kirajzolódik az a vélemény, hogy a titkokat fel kell tárni és a kirekesztett személyeket és tartalmakat integrálni kell a családi rendszerbe, ami előidézi az egyensúlyi állapotot. Sok esetben a családállítások során, ahogy ez a Cocoban is hangsúlyos szerepet kapott, egy áldással is megerősíthetnek, megajándékozhatnak minket őseink.
Bert Hellinger így ír erről: “Az áldás jókívánság. Áldást csak szülők és nagyszülők mondhatnak. Tehát csak azok, akik nálam korábban születtek…Az élet olyan valami, amit a szüleink is kaptak, és aztán továbbadták gyermekeiknek…Ugyanaz az iránya tehát, mint az élet továbbadásának…Ez az áldás az élet nagy folyamába van beágyazódva, amely sokkal messzebbről jön, és a szülőkön keresztül áramlik tovább. A szülők részei ennek az áramlásnak, és továbbadják a gyermekeiknek.”
Miguel megkapta ősei áldását, ami élő családjában is változást hozott. A csak szigorú rend szerint kiérdemelt szeretet és katonás szabályok helyét átvehette egy befogadó, lágyabb szeretet, elfogadás és az ősök iránti mély tisztelet.
Az utolsó mozaik, ami számomra teljessé tette a képet, amikor a korábban megtagadott ükapa a lányát úgy puszilgatja meg, ahogy Miguelt a nagymamája. Tehát ezt a gesztust örökül hagyta a lányának, aki átadta az ő lányának, aki fiának és unokájának is. Ha más nem is, egy mozdulat, ami a szeretet kifejezését szolgálta, továbbra is fennmaradt a kirekesztett családtagtól, míg el nem foglalhatta újra méltó helyét.
Ha kedvet kaptunk, hogy ezt a csodás mesét meg- vagy újranézzük, akkor érdemes lehet elidőznünk az alábbiakban csak gondolatmorzsaként említésre kerülő kérdéseken is:
- Hogy élhetnek női minőségben a nők egy családi rendszerben akkor, ha férfi nélkül, egyedül kell erősnek lenniük? Milyen minőségben tudnak a férfiak kapcsolódni ehhez a későbbi generációkban?
- Mik lehetnek az „alebrijek”, avagy a túlvilági szellemlények? Lehetnek olyan családi értékek, kvalitások, intuíciók, melyek a családi rendszert segítik? Hisz nem csupán a nehézségeket, hanem értékeinket is őseinktől kapjuk.
Végül hadd osszak meg egy személyes történetet a családi rendszerem megismerésével kapcsolatban. Fiatal felnőttként találkoztam a családállítás módszerével. Ennek kapcsán még inkább elkezdett érdekelni saját múltam és őseim élete. Szűnni nem akaró kíváncsiskodásom hatására mesélte el édesanyám, hogy dédapámnak volt egy első házassága, amelyből egy kislány született. Azonban a kislány és édesanyja is meghaltak, a dédpapa pedig újra megházasodott. Így születhetett meg a nagyapám, édesanyám és aztán én is. Az ő áldozatuk biztosította nekünk az utat. Amikor erre gondolok hálát és köszönetet érzek, gyakran gyújtok gyertyát is tiszteletükre.
Ha úgy érzed, szívesen foglalkoznál magaddal, családi rendszereddel családállítás keretein belül, itt megtalálod az aktuális időpontokat.
Felhasznált irodalom:
Anne Ancelin Schützenberger: Ős-szindróma, Transzgenerációs pszichoterápia és a családfa rejtett kötelékei Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest 2016. (Szó szerinti idézet: 64. oldal)
Bert Hellinger: A forrás nem kérdi, merre visz az útja, A családfelállítás lexikonja Bioenergetic Kiadó Budapest 2018. (Szó szerinti idézet: 114-115., 121-122. oldal)
Thoma Schafer: Ami a lelket megbetegíti és ami meggyógyítja Bioenergetic Kiadó Budapest 2016. (Szó szerinti idézet: 57. oldal)
Fotó:
Cheryl Winn-Boujnida, forrás Unsplash
Vélemény, hozzászólás?