Már novembertől ömlenek ránk a reklámok, ahol boldog családok ülnek a tökéletesen megterített karácsonyi asztal körül, van ott kisgyerek, kiskutya, boldog szülők, szelíd arcú nagymama, kedvesen kacagó nagypapa. Minden, ami egy jó reklámhoz kell. De mi van, ha a mi valóságunk más? És valljuk meg, sokaknak más, csak keveseknek jut ki ekkora idill. Akkor kötelező nekünk is boldognak lenni karácsonykor? És még érezzük is rosszul magunkat, ha nem vagyunk „kellően” boldogok?
Most mondhatjuk, hogy persze, miért kellene ettől rosszul éreznünk magunk. De ezek a láthatatlan elvárások óriási belső feszültséget okozhatnak bennünk. Azt gondolhatjuk, hogy igazából annyi mindenem megvan, nem érezhetem rosszul magam. Másoknak meg még rosszabb lehet, inkább hallgatok és mosolygok.
Érezhetem-e nem jól, akár rosszul magam, ha tudom, hogy sokan még rosszabb helyzetben vannak? Edit Eva Eger Döntés című könyvében írja, hogy egymás után jött két kliense, az egyiknek épp haldoklott a lánya, míg a másiknak az volt a gondja, hogy nem olyan árnyalatú az új autója, mint amit szeretett volna. Mondhatjuk, hogy tényleg az autó színe hogyan lenne összehasonlítható a halállal? De ő megértette és elfogadta, hogy az illető életében az a probléma „A Probléma”, minthogy a sajátja, és mert a felszínen erről szól, de mélyben sokkal többről.
Szóval érezhetjük-e rosszul magunkat „szégyenkezés” nélkül akár karácsonykor, akár egy szimpla hétköznap? Szerintem igen. Minden elvárás ellenére.
Mik is ezek a láthatatlan elvárások és kik állítják fel?
Hogy mindennek tökéletesnek kell lenni, legalább az ünnepekkor. Hogy ha nincs nyomós okod az ellenkezőjére, akkor boldognak kell lenni, szeretet a szívekben, satöbbi, satöbbi. Hogy mindenkinek mosolyogni kell. Mindenkinek meg kell bocsátani. Nem lehet veszekedni, karácsonykor béke és öröm legyen mindenhol. Persze ünnepek után már újra elfogadhatóak ezek?!
Kik állítják fel ezeket az elvárásokat?
Végeredményben mi magunk várjuk el magunktól, hogy ezt érezzük, hiszen ez a szeretet ünnepe. És persze nem segít, hogy természetesen a facebookról áradó boldogan és teliszájjal mosolygó emberek is azt „bizonyítják”, hogy ez másnak milyen jól megy. Lehet, hogy valaha éreztük mi is ezt az idillt, lehet, hogy sosem volt zavartalan. De érezzük a „levegőben”, ezt kellene éreznünk.
Örömöt. Az öröm nem mellesleg a 6 alapérzés egyike (a félelem, szomorúság, düh, undor és meglepődés mellett), ez zsigeri érzés, és vagy jön vagy nem.
Szóval én azt mondom, engedjük meg magunknak, és próbáljuk meg elfogadni, hogy nem vagyunk tökéletesek, és nem vagyunk maradéktalanul boldogok sem, legalábbis nem álló nap.
/Tudom, a „nem vagyok tökéletes” érzést sokaknak nem egyszerű elfogadni, főleg, ha ilyen „parancsot” kaptunk kis korunkban, ilyen szülői mintákkal és elvárásokkal találkoztunk. Az „elég jó vagyok” érzéshez való eljutásban sokat segíthet egy szakember is./
Így hát, ha úgy adódik, repedjen a bejgli, az sem baj, ha nem csillog az ablak, és igen, szerintem lehet csúnyát mondani, gondolni karácsonykor is. Ez is csak ugyanolyan nap, mint bármely más. Ha más nap nincs szeretet, miért pont ezen a három napon kellene lennie? Kötelezően.
Őszinte érzelmekkel teli karácsonyt kívánok!
Felhasznált irodalom
Edith Éva Eger A Döntés Open books Budapest 2020.
Fotó:
Yaroslava Borz forrás Pexels.com
Vélemény, hozzászólás?