Hogyan válhat szülősített gyermekből érzelmileg érett felnőtt?

Kevés olyan ember van, akinek gyermekkora nem tartogatott nehézségeket. Kellő önismerettel azok a tartalmak, melyeket régóta teherként cipelünk, átalakíthatóak és korlátozó tényezőből erősséggé alakíthatóak. Nincs ez máshogy akkor sem, ha gyermekkorunkban hirtelen kellett felnőnünk és a szülősítés nyomait viseljük magukon. Lássuk mit is jelet ez pontosan!

Ideális esetben a szülők érzelmi és fizikai biztonságot nyújtó, támogatáson alapuló, a gyermek fejlődését figyelembevevő hátteret nyújtanak gyermekeiknek. Sok esetben ez a meghitt, biztonságot adó légkör elillan, az is előfordul, hogy soha nem is volt jelen. Ennek a stabil biztonsági hálónak a hiánya a családon belüli dinamikák átalakulásához vezet. Okozhatja ezt egy trauma, egy válás, egy szerfüggő szülő, generációkon keresztül öröklődő minta (már a nagymama is így csinálta). A lényeg, hogy felborul a családon belüli egyensúly, ami könnyen vezethet oda, hogy a nehézséggel küzdő szülő, családtag a gyermekre támaszkodik, vagyis a gyermek szülősített helyzetbe kerül, más szóval parentifikálódik.

A szülősített helyzetnek két formája létezik. A fizikai szülősítés során a gyermek olyan feladatokat kap, amely szerep szerint nem az övé lenne, például gondoskodik testvéréről vagy valamely szülőjéről. Vezeti a háztartást, vigyáz kisebb testvéreire. Fontos megjegyezni, hogy különbséget kell tennünk azon helyzetek között, amikor a gyermek érettségének megfelelően részt vesz a mindennapi tevékenységekben és a szülősítésből fakadó feladatok között. A problémát az jelenti, ha a gyermek életkorát, érettségét meghaladó feladatokat, felelősségeket kap.

A másik formája az érzelmek mentén keresendő. Ilyenkor a gyermek érzelmileg terhelődik olyan tartalmakkal, elvárásokkal, amelyek túlmutatnak érettségén. Ennek egyik példája, amikor a szülők a megromlott párkapcsolatukkal terhelik gyermeküket, és ráruházzák az együttmaradásuk felelősségét, mondván: ”Csak miattad maradunk együtt!” – ezzel olyan felelősséget raknak rá, amely nem az övé, ahelyett hogy a szülők vállalnák a felelősséget a kapcsolatukért, és azon dolgoznának.

A szülősítés két formája sok esetben együtt jár, és nem válik el élesen.
Azok a szülők, akik gyermeküket hasonló helyzetbe hozzák az esetek többségében nem szándékosan döntenek így. Többnyire az élethelyzetükből fakadóan nem találnak jobb megoldást, és talán észre sem veszik, hogy ez teher gyermeküknek. Emellett gyakran előfordul, hogy már a szülők sem kapták meg gyerekként azt a szeretetet, törődést, amire szükségük lett volna, és így generációkon átívelő problémáról van szó. Ehhez hasonló helyzetek oldására van lehetőség, amire még később visszatérünk.

Mi történik a gyermekkel, ha szülősített szerepbe kerül?

Azok a gyermekek, akik szülősített helyzetbe kerülnek gyorsan adaptálódnak az új körülményekhez, hogy megkapják azt a szeretetet, odafigyelést, elismerést, ami a helyzetből még kihozható. Ennek az alkalmazkodásnak az lesz az eredménye, hogy a gyermek háttérbe szorítja saját igényeit; az elismerésért ellátja a rábízott feladatokat, viszont mivel a feladatok sok esetben nem az életkorának megfelelőek, ezért sok kudarcélmény éri. Emiatt szorong, önbecsülése alacsony, bűntudat gyötri, hogy a rábízott feladatot nem tudja elvégezni, és kimaradnak életéből olyan tapasztalatok, élmények, amelyek szükségesek lennének egy szabadabb, boldogabb gyermek- és később felnőttléthez.

Mi történik a felnőttel, ha szülősített gyermek volt?

Felnőttként ezek a gyerekek a jól ismert szerep szerint működnek tovább és következő tulajdonságok jellemzik őket:

• Könnyen ráhangolódnak másokra, ezért gyakran választanak olyan foglalkozást, ahol emberekkel dolgozhatnak például segítő foglalkozások, tanári pálya. Sok esetben mások igényeit, szükségleteit könnyedén felismerik, azonban a sajátjaikkal kevésbé boldogulnak, azokat háttérbe szorítják.
• Másokkal empatikusak, önmagukkal nehezen éreznek együtt, hajlamosak a bűntudatra.
• Nehezen érvényesítik érdekeiket vagy mondanak nemet.
• Talpraesettek és minden problémát egyedül akarnak megoldani, nehezen kérnek segítséget vagy támaszkodnak másra.
• Érzelmileg jellemzi őket a bűntudat, az aggodalmaskodás.
• Könnyen teremtenek kapcsolatot, igyekeznek mindenkinek a kedvében járni, ezáltal előnyöket szereznek. Viszont a gyógyuláshoz sok esetben elengedhetetlen ezen előnyök elengedése, hiszen ezek megnehezíthetik a gyógyulás útját.
• Meg nem élt gyermeki énjük el van nyomva, nehezen fejeznek ki negatívnak vélt érzéseket például dühöt, szomorúságot.
• Felnőttként gyakran olyan partnert választanak, aki önmaguk ellentéte, aki segítségre szorul vagy nehézségei vannak a felelősségvállalással.
• Párkapcsolatban gyakran domináns szerepet töltenek be.
• Gyakran többet adnak bele egy kapcsolatba, helyzetbe, mint amennyit kivesznek belőle.

Milyen életterületekre lehet hatása?

A szülősítés árnyoldalai nagyon ritkán tűnnek el maguktól, és az sem jellemző, hogy ne befolyásolnák az érintett személyek életét valamilyen módon negatívan. Lássunk erre néhány példát:

• Bonyodalmakat okozhat a párkapcsolatban. A szülő irányába tett elköteleződésük akadályozhatja, hogy párjukkal harmonikus kapcsolatot építsenek ki. Például: Ha a szülő elvárja, hogy felnőtt gyermeke mindennap felhívja és elvárja, hogy felnőtt gyereke vele beszélje meg a nap eseményeit, a partner – teljesen jogosan – elhanyagolva, kiszorítva érezheti magát.
• Problémákat jelenthet a munkahelyükön. A túlzott megfelelés miatt gyorsan elindulhatnak a kiégés útján, amelynek folyamatáról itt olvashattok. Túlteljesíthetnek, igyekeznek mindent egyedül megoldani, valamint elképzelhető, hogy nehezen tudnak nemet mondani.
• Próbára teheti a hétköznapi kapcsolataikat is, mert nehézségekbe ütközhet érdekeik érvényesítése.
• Nehézséget érezhetnek önmagukkal kapcsolatban is. Nem biztos, hogy felismerik szükségleteiket, igényeiket, ha pedig ismerik is ezeket, minden egyéb teendőt fontosabbnak tartanak ennél.

Mit tehetünk?

A jó hír, hogy ezek a hatások személyiségünk fejlesztésével enyhíthetőek, átalakíthatóak, amelynek számos módja van.

Léteznek utak és módszerek, amelyek az egyén szintjén jelentenek segítséget.

• Az első és legfontosabb, hogy tudatosítsuk, hogy nehézségeink vannak ezen a területen!
• Kezdjük önismereti munkánkat azzal, hogy nyitottan, kíváncsian, empatikusan forduljunk magunk felé! Mint egy új kapcsolatban. Ismerjük meg, hogy mi okoz nekünk örömet? Milyen igényeink, szükségleteink vannak? Mit tehetünk azért, hogy ezeket kielégítsük?
• Kapcsolatainkban is megfigyelhetjük magunkat! Tudunk-e kommunikálni szükségleteinkről? Mi történne, ha megtennénk? Hogyan tennénk ezt meg? Hogyan kérek segítséget? Milyen lenne elfogadni a segítséget?
• Figyeljük meg magunkat azokban a helyzetekben, ahol szívesen nemet mondanánk. Mi történik? Milyen lenne, ha nemet mondanánk? Hogyan tudunk úgy nemet mondani, hogy azzal ne sértsek meg mást? Kezdjünk el nemet mondani! Élvezzük azokat a pillanatokat, amikor nem omlik össze a világ, ha ezt megtesszük.
• Figyeljük meg a nehéz érzéseinket és dolgozzunk velük! Különösen a bűntudattal.
• Gyakoroljuk az érdekérvényesítést. Kezdjük apró dolgokkal. Ha sikeresek voltunk mindig tudatosítsuk magunkban, akár listát is készíthetünk azokról a helyzetekről, amikor sikerrel jártunk.
• Belső gyermek munkával lehetőségünk nyílik megkeresni azokat az emlékeket, élményeket, amikor a szülősítés folyamata elkezdődött vagy aktív volt, és emiatt a bennünk élő, meg nem értett gyermek megélheti azokat az érzéseket, amelyek benne ragadtak, és segítségével betölthetőek azok a hiányok, amelyeket ez a helyzet okozott.

És létezik egy másik út, amely a generációkon átívelő örökségeket hivatott felszámolni, ez pedig a családállítás. Ha az egyéni önismereti munka során arra a következtetésre jutunk, hogy valamelyik szülőnk vagy nagyszülőnk is cipelte a szülősítés terhét, akkor érdemes ehhez a módszerhez fordulnunk.  A családállításnak hála, megtapasztalhatjuk, hogy szüleink, nagyszüleink, dédszüleink miért kerültek abba a helyzetbe, amellyel mi is küzdünk, ennek a tapasztalásnak hála, egy oldódás jön létre a családi rendszeren, amely hatással lehet a mi életünkre is. Amennyiben úgy érzed, hogy a családállítás tudna segíteni, itt tudsz regisztrálni a következő eseményünkre.

Személyiségünk fejlesztése segítségünkre lehet abban, hogy a saját életünkben otthonosabban érezzük magunkat és abban is, hogy a hozott mintáinkat ne adjuk tovább a következő generációnak.

Czégény Tünde

Felhasznált irodalom:
L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve, HVG Kiadó Zrt, 2015.
F.Várkonyi Zsuzsa; Orvos-Tóth Noémi; Popper Péter; Ranschburg Jenő; Vekerdy Tamás: Sorsdöntő találkozások, Kulcslyuk Kiadó, 2017.
https://www.palferi.hu/hanganyagok/2005-2006/2006-03-21/

Fotó:
Rachel OtIpIork forrás Unsplash