Sok ember életében visszatérő élmény, hogy újra és újra hasonló helyzetekben találja magát, mintha ugyanazok a konfliktusok jelennének meg különböző kapcsolatokban, mintha a munkahelyi nehézségek ismétlődnének, hiába lesz másik munkahelyünk, vagy mintha bizonyos érzések — például a „nem vagyok elég jó” belső hangja — makacsul visszatérnének. Ilyenkor természetes reakció a külső körülmények hibáztatása, hogy a főnök túl kritikus, a partner túl távolságtartó, a világ igazságtalan.
Bár a külső tényezők valóban hatnak ránk, a tartósan ismétlődő minták gyakran belső működésekből táplálkoznak. Ha nem látunk rá a saját reakcióinkra, sérüléseinkre és berögzült viselkedési mintáinkra, sokszor tudattalanul, újra és újra olyan helyzeteket választunk, amelyek visszaigazolják a már ismert belső élményeinket és ez egy önmagát erősítő körforgást hoz létre.
Az emberi psziché egyik alapvető sajátossága, hogy az ismerős felé megy, még akkor is, ha az nem komfortos. Ha valakiben mélyen gyökerezik az a hit, hogy „nem vagyok elég”, akkor nagyobb valószínűséggel kerül olyan kapcsolatokba és helyzetekbe, ahol ezt az érzést újra átélheti. Nem azért, mert tudatosan ezt szeretné, hanem mert a belső mintázat észrevétlenül ebbe az irányba tereli a választásait, hogy aztán ezekben a helyzetekben megoldja, átírja a nem vagyok elég belső hangot.
Ez megnyilvánulhat például abban, hogy valaki kritikusan kommunikáló partnert választ, aki mellett azt élheti meg, hogy mindent rosszul csinál, vagy túlzottan teljesítményközpontú munkahelyre kerül, ahol úgy érzi, nem tud megfelelni az elvárásoknak, vagy folyamatosan olyan környezetben találja magát, ahol bizonyítania kell az értékét. Kívülről nézve úgy tűnhet, mintha folyton rosszul választana, rossz munkahelyre kerülne, valójában azonban a belső hiedelmei és érzelmi lenyomatai aktívan formálják a valóságát.
A valódi változás ritkán kezdődik kívül. A fordulópont ott jelenik meg, amikor a figyelem a külvilág hibáztatásáról befelé irányul. Az önismereti munka, legyen az terápia, coaching, mélyebb önreflexió vagy tudatos gyakorlás, segít felismerni azokat a mintákat, amelyek eddig automatikusan működtek és működtették az adott személy életét.
Amikor valaki elkezdi megérteni:
- milyen helyzetek aktiválják benne a régi érzést,
- milyen hiedelmek irányítják a döntéseit,
- és milyen korai tapasztalatok formálták a reakcióit,
akkor megjelenik a választás szabadsága, ami korábban reflex volt, az fokozatosan tudatos döntéssé válhat.
Egy ilyen belső minta például az elégtelenség érzése, a „nem vagyok elég”. Ha ez feldolgozatlan marad, az ember hajlamos újra és újra olyan helyzetekbe kerülni, amelyek ezt az élményt megerősítik, ilyenkor a külvilág mintha folyamatosan visszhangozná azt a személy felé, hogy nem elég.
Az önismereti munka során azonban ez a minta átírható. A „belső gyermek” gyógyítása, vagyis a korai érzelmi sérülések tudatos feldolgozása lehetővé teszi, hogy az ember új, stabilabb önértékelést építsen ki, egy mélyebb érzelmi átstrukturálódáson keresztül felülírja hiedelmét.
Ahogy a belső élmény változik, úgy változik a viselkedés, a határhúzás, a választásai minősége és ezzel együtt a környezet reakciója is.
Sokan hihetetlennek élik meg azt a pontot, amikor a belső munka után „hirtelen” más típusú emberek és lehetőségek jelennek meg az életükben. Valójában ez egy nagyon is érthető pszichológiai folyamat eredménye.
Ha valaki már nem az elégtelenség érzéséből működik:
- határokat húz,
- máshogy kommunikál,
- más helyzeteket választ vagy utasít vissza,
- és más energiát képvisel a kapcsolataiban
akkor természetes módon szűri át, hogy kik és milyen dinamikák maradnak jelen az életében.
Fontos hangsúlyozni, hogy a belső minták felismerése arról szól, hogy ráhatásunk lesz a saját életünkre.
Amikor valaki abbahagyja a kizárólagos kifelé mutogatást, és elkezd befelé dolgozni, megjelenik egy a változás. A korábban ismétlődő körök lassan fellazulnak, majd megszakadnak. Helyüket fokozatosan olyan helyzetek és kapcsolatok veszik át, amelyek már az új, tudatosabb működéshez tudnak kapcsolódni.
A változás tehát nem egyik napról a másikra történik, de minden egyes felismeréssel közelebb kerülünk ahhoz az állapothoz, ahol már nem a múlt mintái írják a jelenünket.
Fotó:
Ryanniel Masucol forrás pexel.com
Vélemény, hozzászólás?