Mindannyiunk családja zárt rendszert alkot. Ahogy egyénként születésünkkor bizonyos habitussal érkezünk, úgy családunknak is megvan a maga karakterisztikája. Ez a génállományon kívül tartalmazza a közös értékrendet, hagyományainkat. Továbbá nem feledkezhetünk meg az ide kapcsolódó elvárásokról sem, vagy a jogokról és kötelezettségekről, amik a családban elfoglalt helyünk alapján illetnek meg minket. Az Encanto című történet és azon belül Mirabel élete, családján belül elfoglalt helye, ezeket az összefüggéseket teszi érthetőbbé.
Mirabel életvidám, elragadó fiatal lány, végtelenül természetes és kedves. A családja, a Madrigal család (amit a nagymama irányít) egy tragédiát követően varázserőt birtokol, és ez az erő különböző képességekkel ruházza fel a család tagjait. Kivéve Mirabelt, ő nem kapott adottságot. Könnyű kitalálni, hogy emiatt eléggé kilóg a sorból. F. Várkonyi Zsuzsa a Hoztam, kaptam, átszabtam! című könyvében így ír erről: “Abban fölnőni, hogy bennem valami konstrukciós hiba van, nagyon fájdalmas. Ez vagy bennünk marad és bénultságként jelenik meg, vagy pedig ki-kitör.” Főhősünk mégis nagyon büszke a családjára, és törekszik arra, hogy magát is büszkén a családhoz tartozónak érezze.
Személyes működésünket is meghatározzák azok az üzenetek, amik családunkra jellemzőek. Ezek lehetnek védelmező, kapaszkodót nyújtó kijelentések vagy épp ellenkezőleg. A már említett F. Várkonyi Zsuzsa a következőt említi:
“A legtöbb családban élnek mítoszok a család sorsáról, történetéről…Ezekben a családi mítoszokban bőven lehetnek jó üzenetek, pozitív történetek és támogató elvárások. Például arról, hogy “A mi családunkban mindenki tehetséges, okos és jól boldogul! Te is boldogulni fogsz, ehhez minden adott.” Itt nagy erőt sugároz a “mi” tudata: csapat vagyunk, közénk tartozol, körülveszünk, és te egyenes folytatása vagy a kollektív sikereinknek – természetes, hogy boldogulni fogsz. És ezt a gyerek be is teljesíti. (Sajnos ugyanúgy beteljesíti azt a családi mítoszt is, hogy “Mi nem boldogulunk, nekünk nem jut semmi, mi nem vagyunk olyan szerencsés emberek.)”
Ahogy a pozitív üzenetekkel támogatott utód véghezviszi a kijelölt utat, úgy várhatóan a negatív mondatokkal “megáldott” is, hacsak nem rendelkezik kellő makacssággal, ahogy F. Várkonyi Zsuzsa folytatja a gondolatot:
“Erős alkatú és nagy energiájú gyerekekben gyakran megszületik egyfajta dac a negatív jóslatokkal és elvárásokkal szemben. Ők azt válaszolják az ilyen huhogásra, hogy “Juszt se, azért se! Hiába mondjátok, hogy sohasem fogok boldogulni, majd én bebizonyítom, hogy mégis!”…amikor dacból csinálunk valamit, akkor többnyire 180 fokkal az ellenkezőjét tesszük annak, ami az elvárás volt. Magyarul: ugyanúgy mereven, görcsösen egy irányba mutató viselkedést fogunk produkálni, mintha engedelmeskedtünk volna. Nem lesz meg az a szabadságunk, hogy mérlegeljük, mikor kellene éppen egy kicsit másképp működnünk, mert “muszáj” az előírtaknak pontosan az ellenkezőjét tennünk…Vagyis a dac a teljesítményünkre nagyszerűen tud hatni, de oldottsághoz és felszabadult boldogsághoz nem segít hozzá.”
Tehát a nyakasságnál többre van szükségünk, ha változtatni igyekszünk családunk negatív üzenetein. Az első lépés lehet az alapmondatok feltérképezése, és annak vizsgálata, hogy ezek miként hatnak életünkre. Hogyan tudnánk átfogalmazni, átkeretezni őket? Figyeljük milyen helyzetekben csendülnek fel bennünk. Legyünk tudatosak, és próbáljunk más-más módon reagálni, figyelni érzéseinket, gondolatainkat, testi érzeteinket. Fontos a türelem is, hiszen gyerekkorunk óta működő automatizmusokról beszélünk. Bármikor kérhetünk segítséget, támogatást szakembertől, illetve számtalan szakirodalom áll rendelkezésünkre.
Visszatérve a történetünkhöz Mirabel minden eszközt megragad főképp nagyanyja, de a többi családtag elismeréséért is. A kibontakozó bonyodalmak, a felszínre kerülő titkok alapjaiban borítják fel a családi rendet. A mama Mirabelt hibáztatja a történtekért.
Bert Hellinger szerint, a családi rendszerek zártságukból adódóan érzékenyek az ilyen esetekre, amikor egy családtagot bűnbaknak tekintenek, kirekesztenek:
“Vannak, akiket azért zártak ki a rendszerből, mert a többiek azt mondják, hogy ez az ember nem méltó az odatartozásra…Ha valakit ezen a módon rekesztenek ki, és a többiek azt mondják: “Nekem több jogom van odatartozni, mint neki”, a rendszer megsérül, és ezután az egyensúly helyreállítására, egyfajta jóvátételre törekszik. Azt, akit így kizártak vagy kirekesztenek, később egy másik családtag fogja képviselni, mégpedig úgy, hogy ő maga ezt észre sem veszi…Ilyenkor csak egy megoldás van. Ezt a kirekesztett, úgynevezett rossz embert ismét vissza kell fogadni a rendszerbe, és el kell ismerni, hogy neki is ugyanolyan joga van az odatartozásra, mint mindenki másnak.”
Hellinger szerint ugyanis családi rendszerünkhöz tartozik minden vér szerint odatartozó, továbbá azok, akik szorosan kapcsolódtak egy-egy családtaghoz, vagy előnyt szereztek, esetleg hátrányt, kárt szenvedtek a rendszer tagjai által.
(A kitagadottak pedig leggyakrabban azok, akik valamilyen bűntettet követtek el, erőszakot szenvedtek el, szellemi vagy testi fogyatékkal, mentális betegséggel bírtak, szexuálisan nem a családi normák szerint éltek homoszexualitás, prostitúció, öngyilkosságot követtek el.)
Mirabel hangot tud adni saját fájdalmának, meg tudja fogalmazni azt a mély elutasítottságot, mely szerint sosem lesz elég jó nagyanyjának, illetve az ő elvárásainak, amitől minden más családtagja is szorong. Majd át tudja érezni mamája veszteségeit, elfojtott fájdalmát, ami miatt ez az elvárásrendszer kialakult. Így tud feloldódni a két generáció közötti konfliktus, és egyben fellélegezhet a családi rendszer.
A pillangó, mint szimbólum végigkíséri az egész történetet. Megjelenik a ház motívumaiban, a városi környezetben, de főleg a nagymama, és még hangsúlyosabban Mirabel ruháján. Ez a jelkép több kultúrában a lélekkel, boldogsággal, változással függ össze. Képzeljük magunk elé egy lepke fejlődési fázisait, milyen hosszú utat, mennyi változást kell átélnie pete, hernyó, báb állapotok között, mire pillangóvá érik. Mirabel személyiségének fejlődése is így bontakozik ki a szemünk láttára, és ezáltal tudja nagymamája is újra kitárni a szívét, illetve ezzel nyeri el egész családja elismerését:
“Látjuk, milyen fényesen ragyogsz, látjuk, milyen bátor voltál. Most nézd hogy átváltozol, te vagy az igazi ajándék kölyök, engedj be minket.“
Összességében az Encantoban elmesélt történet – a varázslatot leszámítva, ami nélkül persze nem mese a mese – bármelyikünk családi legendáriuma lehetne. Traumák, titkok, belső és külső konfliktusok, kirekesztett személyek, veszteségek, amik feltárásával és elismerésével felépülhet egy új alap a szereteten és a kölcsönös elfogadáson keresztül.
Felhasznált irodalom:
F. Várkonyi Zsuzsa Hoztam, kaptam, átszabtam! – A személyiségformálás lehetőségei Kulcslyuk Kiadó Budapest 2018.
Szó szerinti idézet: 17. oldal 1. bekezdés, 28. oldal 3. bekezdés, 29. oldal 2. bekezdés
Hellinger, Bert A forrás nem kérdi, merre visz az útja Bioenergetic Kiadó Budapest 2018.
Szó szerinti idézet: 114. oldal 3. bekezdés
Fotó:
Pixabay forrás pexels.hu
Vélemény, hozzászólás?