A családállítás módszerét Bert Hellinger (1925-2019) német pszichoterapeuta alkotta meg és ismertette meg széles körben az 1990-es években. Bert Hellinger nem mindennapi élete és tapasztalatai mind hozzájárultak a módszer sikerességéhez. 26 éves korára már volt sorkatona, hadifogoly, és ekkor szentelték pappá. Ezt követően 16 évig dolgozott Afrikában, a zulu törzsnél misszionáriusként. Papi hivatása mellett iskolaigazgatóként is tevékenykedett. Ez az időszak tapasztalati szempontból képezte az alapját a későbbi, – ahogy ő nevezte – családfelállításnak.
Ezt követően beleásta magát a pszichológiai irányzatok és gyakorlatok világába, így alkotva meg a módszer elméleti hátterét. Többek között megismerkedett a pszichoanalízis, a tranzakcióanalízis és a családterápia módszerével is.
Tudása és tapasztalata összegzéseként pedig megalkotta a családállítás módszerét.
A családállítás lényege, hogy sorsunk szorosan összekapcsolódik őseink sorsával, életünk eseményeire nagy hatást gyakorolnak azok a történések, amelyek a kibővített családunk tagjaival történtek.
Kik tartoznak a kibővített családunkba?
A szűk család (szülők, testvérek) mellett a nagyszülők, dédszülők, azon személyek, akik valakinek átadták a helyüket (például a nagymama első férje) függetlenül attól, hogy élnek vagy már elhunytak. Emellett szintén a rendszer tagjai azok a személyek, akik nagy hatást gyakoroltak a családi rendszerre.
A családállítások során a transzgenerációs örökségünk azon elemeivel dolgozunk, amelyek a jelen pillanatban negatívan befolyásolják életünket.
Legyen szó:
- kapcsolati konfliktusról
- érzelmi elakadásokról
- nehéz döntésekről
- ismétlődő nehéz helyzetekről
- önbizalomhiányról, önértékelési problémákról
- életviteli elakadásokról
Láthatjuk tehát, hogy a személyiség kibontakozásának egyik építőköve az a transzgenerációs örökség, amelynek egy részét tudatosan (azért csinálok valamit, mert valaki a családban így csinálta) egy jelentősebb részét pedig tudattalanul visszük magunkban folyamatosan. Vannak kedvelt, semleges, vitatott és akár utált tartalmai is.
Lelki szemeim előtt, ha erre gondolok mindig megjelenik egy történet, ahol a főszereplő elindul világot látni, összegyűlik a közösség és útravalóként minden családtag ad a hősnek valamit, amit fontosnak tart az utazáshoz.
Az út során derül ki, hogy mik azok a dolgok, amelyek segítik őt az útja során, melyek azok, amelyek csak vannak, de nem zavarják a haladásban és milyen tényezők vezethetik akár tévútra is.
A családállítás során elsősorban azokkal a tartalmakkal dolgozunk, amelyek akadályozzák őt a továbbhaladásban, és mindezt az alábbi alapelvek, alaptörvények figyelembevételével tesszük:
1. törvény: Az odatartozás törvénye
Ez röviden annyit jelent, hogy mindenki, aki valamilyen formában hatott a főszereplő családi rendszerére legyen élő személy vagy elhunyt az őt megillető helyen kell elismerni, ugyanolyan minőségben, hiszen joga van odatartozni. Amennyiben ez a törvény sérül, mert mondjuk egy öngyilkosság tabusítva van a családban, vagy egy meg nem született gyermek nincs elismerve, akkor ennek hatását viselheti magán a későbbi generációk egyik tagja.
2. törvény: A kiegyenlítés törvénye
Ha az előbb leírt odatartozás törvénye sérül, akkor ismétlés által a későbbi generáció valamely tagjának élete emlékeztet minket, hogy integráljuk az elfeledett, elfojtott tartalmat tudatos szintre, így törekszik kiegyenlítődésre a nem a helyén kezelt tartalom. Amint a letagadott tartalom tudatos szintre kerül, a személy, esemény, és a kapcsolódó érzelmek is megkapják az őket megillető helyet. És ennek hatására oldódik a probléma.
3. törvény: A rangsor törvénye
A családi rendszerben mindenkinek megvan az eredeti helye, legyen szó szülő-gyermek kapcsolatról vagy testvéri kapcsolatról. Amennyiben ez a rend megborul, mert például az egyik szülő nincs jelen érzelmileg, fizikailag, így az egyik gyermek kerül a helyére, ezáltal megborul a rend és olyan életviteli problémák, elakadások, nehézségek formájában jelentkezhet később, ami akadályozhatja főszereplőnket a teljesebb, boldogabb élet megvalósításában.
4. törvény: Az adok-kapok egyensúly
A jól működő kapcsolatok alapja, hogy a másik félnek adott, és a tőle kapott tartalmak azonos minőségben, mennyiségben szerepeljenek a mérleg két oldalán. Amennyiben ez az egyensúly megborul valamelyik félnél (akár pozitív akár negatív értelemben) a másik fél késztetést érez a kiegyenlítésre. Ha erre nincs lehetősége, az egyensúly megborul és kapcsolati problémák ütik fel a fejüket.
Például a főszereplőnk útja során barátságot köt egy másik utazóval, egy ideig együtt utaznak. A másik utazó egy idő után elkezd szívességet kérni, egy kis vizet, egy kis élelmet, mindig valamilyen apróságot. Elképzelhető, hogy történetünk hősének az elején még örömöt is okoz, hogy segíthet társának, ám egy idő után azt látja, hogy fogy a vize, fogy az élelme, és ő nem kap cserébe semmit. Ha ezen a ponton nem történik változás, és „az egyiknek többet kell adnia…,mint amennyit ő kapott, akkor a kapcsolat veszélybe kerül.” (Hellinger, 2018. 83.o.) Ezen érdemes dolgozni.
A családállítás abban segít, hogy „…a család-lelkiismeret megpróbálja helyreállítani az egyensúlyt” (Hellinger, 2018. 39.o.) a fent említett törvények mentén.
Ha úgy érzed a családodban is megrendült az egyensúlyi állapot és ez hatással van az életedre, vagy csak egyszerűen, ha úgy érzed nem stimmel valami, gyere és csatlakozz valamely eseményünkhöz.
Felhasznált irodalom:
Bert Hellinger: A forrás sem kérdi, merre visz az útja, Bioenergetic Kiadó, Budapest 2018.
Fotó:
unsplash.com
Vélemény, hozzászólás?