Az önbizalom kérdése sokak számára központi téma, mégis gyakran félreértett jelenség. Sokan úgy gondolják, hogy az önbizalom valamiféle velünk született adottság, ami vagy van, vagy nincs. Mások arra várnak, hogy majd egyszer magabiztosabbnak érzik magukat és majd akkor vágnak bele új dolgokba. Azonban az önbizalom nem előfeltétele a cselekvésnek, hanem annak következménye.
Ha ezt komolyan vesszük, akkor egy fontos következtetéshez jutunk, az önbizalom nem a komfortzónában épül. Nem akkor fejlődik, amikor biztonságban érezzük magunkat, amikor minden ismerős és kiszámítható. Éppen ellenkezőleg, akkor épül ki, akkor erősödik, amikor tudatosan belemegyünk olyan helyzetekbe, amelyek újak, ismeretlenek, sőt, félelmetesek is akár. Ez elsőre ellentmondásosnak tűnhet, hiszen természetes reakciónk az, hogy elkerüljük a kellemetlenséget, mégis, pontosan ebben a feszültségben rejlik a fejlődés lehetősége.
A félelem önmagában nem ellenség. Sokkal inkább jelzés, azt mutatja, hogy valami fontos történik, hogy kilépünk a megszokott kereteink közül. Amikor egy új helyzetben találjuk magunkat, legyen az egy nyilvános megszólalás, egy új munkahely, egy ismeretlen társaság vagy akár egy régóta halogatott döntés, a bizonytalanság természetes. Az önbizalom azonban nem azt jelenti, hogy ez a bizonytalanság megszűnik, hanem azt, hogy ennek ellenére cselekszünk és megtanulunk együtt létezni vele.
A folyamat kulcsa a fokozatosság. Nem arról van szó, hogy egyik napról a másikra a legnagyobb félelmeinkkel kell szembenéznünk. Sokkal inkább arról, hogy tudatosan építjük fel önbizalmunkat. Először kisebb kihívásokat vállalunk, azaz olyan helyzeteket, amelyek egy kicsit kényelmetlenek, de még nem bénítanak meg teljesen. Ezek lehetnek apró dolgok, például megszólítani valakit, kipróbálni valami újat, vállalni a véleményünket egy beszélgetésben. Minden egyes ilyen lépés után tapasztalatot szerzünk, megtapasztaljuk, hogy képesek vagyunk cselekedni a félelmünk ellenére is.
Ezek az élmények fokozatosan átírják a saját magunkról alkotott képet. Az „én ezt nem tudom” vagy „én erre nem vagyok képes” típusú belső mondatok helyét átveszi valami sokkal reálisabb, „lehet, hogy nehéz, de meg tudom próbálni”. Ez a különbség alapvető. Az önbizalom ugyanis nem a hibátlanságból fakad, hanem abból a tapasztalatból, hogy képesek vagyunk megküzdeni helyzetekkel.
Ahogy haladunk előre ezen az úton, egyre nagyobb kihívásokkal is szembe tudunk nézni. Ami korábban ijesztő volt, az idővel megszokottá válik, és helyét újabb, nagyobb célok veszik át. Ez egy dinamikus folyamat, nincs végpontja, nincs olyan állapot, ahol azt éreznénk, készen vagyunk, ez egy állandó fejlődési lehetőség. Az önbizalom folyamatosan formálódik, attól függően, hogy milyen helyzetekbe helyezzük magunkat.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a folyamat tudatosságot igényel. Könnyű visszacsúszni a megszokott mintákba, a biztonságos, de korlátozó rutinokba. A valódi változáshoz döntéseket kell hozni, tudatosan újra és újra vállalni azt a kellemetlen érzést, ami a fejlődés velejárója és hosszú távon mély és stabil önbizalmat eredményez.
Végső soron az önbizalom nem más, mint bizalom önmagunk felé, annak a tudata, hogy bármi történik, képesek vagyunk reagálni, tanulni és továbblépni. Ezt a bizalmat nem lehet kívülről megkapni. Nem adja meg sem dicséret, sem külső elismerés, csak egyetlen módon építhető fel, ha belemegyünk azokba a helyzetekbe, amelyektől félünk, és lépésről lépésre bebizonyítjuk magunknak, hogy többek vagyunk, mint a saját korlátaink.
Mi az, amivel kezdenéd? Mi az első lépés, amit meg tudsz tenni magadért, azért, hogy egy önbizalommal felvértezett ember nézzen rád vissza a tükörből?
Fotó:
Markus Winkler forrás pexels.com
Vélemény, hozzászólás?