Az újrakezdés bátorsága sokkal több, mint egy egyszerű döntés, inkább egy belső állásfoglalás arról, hogy nem engeded, hogy a múltad, vagy a félelmeid határozzák meg a jövődet. Amikor valaki újrakezd, valójában nem a nulláról indul, hanem tapasztalatokkal, tanulságokkal, amit az idő múlásával és a különböző történések alapján halmoz fel. Mégis, az első lépés gyakran a legnehezebb. Az ismeretlen bizonytalansága, a kudarc lehetősége, a mások véleményétől való félelem, mind visszatarthatnak. Éppen ezek azok a tényezők, amelyek miatt az újrakezdés bátorságot igényel és éppen ezért válik ennyire értékessé.
A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk, mert a félelem ott van, hanem azt, hogy a félelem ellenére is cselekszünk. Az önbizalom pedig nem velünk született, állandó tulajdonság, hanem valami, amit újra és újra építünk. Minden egyes alkalommal, amikor kilépünk a komfortzónánkból, amikor megpróbálunk valamit, amiben nem vagyunk biztosak, pont azzal építjük. Nem a hibátlan teljesítmény erősíti az önbizalmat, hanem az, hogy megtapasztaljuk, hogy képesek vagyunk helytállni, alkalmazkodni, tanulni.
Sokan azért nem vágnak bele új dolgokba, mert túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a kudarcnak. A kudarcot végállomásként értelmezik, nem pedig folyamatként. Pedig minden próbálkozás visszajelzés. Megmutatja, mi működik és mi nem, és közelebb visz ahhoz, amit valójában szeretnénk elérni. Ha így tekintünk rá, a kudarc elveszíti fenyegető jellegét, és inkább eszközzé válik a fejlődéshez.
A cselekvés kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban. Gondolkodni, tervezni, álmodozni fontos, de önmagában kevés. Az igazi változás mindig a tettek szintjén történik. Gyakran várunk arra, hogy majd készen állunk, hogy elmúljon a félelem, vagy hogy minden körülmény ideális legyen. Ez a pillanat azonban ritkán érkezik el, ne várjunk rá, hanem tegyünk érte! A cselekvés az, ami minden egyes megtett lépéssel csökkenti a bizonytalanságot.
Azt, hogy elinduljunk valamerre, kezdhetjük akár úgy is, hogy kezdeményezünk egy beszélgetést, vagy előveszünk egy régi tervet és belekezdünk. Nem kell mindig radikális változtatásokban gondolkodni. Sokszor az apró, következetes lépések által találhatjuk meg a bátorságunkat, hogy rálépjünk az útra. Tehát nem kell mindent feladni abból, amit addig csináltunk, hanem akár átmenetet is képezhetünk a lépések között. A lényeg az irány és az elköteleződés amellett, hogy most belekezdünk valamibe, nem pedig a tempó.
Fontos felismerni azt is, hogy az önbizalom nem előfeltétele a cselekvésnek, hanem következménye. Nem akkor kezdünk el hinni magunkban, amikor már mindent tudunk, hanem akkor, amikor újra és újra bizonyítjuk magunknak, hogy képesek vagyunk megpróbálni. Ez a fajta önbizalom tartósabb és valódibb, mert tapasztalaton alapul.
Amikor ma arra gondolsz, mit próbálnál ki, ha nem félnél a kudarctól, valójában egy nagyon fontos kérdést teszel fel magadnak, méghozzá azt, hogy mi az, ami igazán fontos számodra? És ha megszületik a válasz, akkor a következő lépés már nem filozófiai, hanem gyakorlati lesz, teszel-e érte valamit? Nem kell tökéletesnek lennie, nem kell nagynak lennie, csak kezdd el ma, kezdd el most.
Az újrakezdés bátorsága tehát nem egy egyszeri nagy tett, hanem egy hozzáállás. Annak elfogadása, hogy az élet folyamatos változás, és hogy benned megvan a képesség arra, hogy alkalmazkodj, fejlődj és új irányokat válassz. Minden alkalommal, amikor cselekszel a félelmeid ellenére, egy kicsit szabadabbá válsz. És talán ez az egyik legnagyobb sikerélmény, megtapasztalni, hogy nem a félelem az, ami irányít, hanem te magad.
Fotó:
pexels.com
Vélemény, hozzászólás?