Ez most nem egy klasszikus mese lesz, még csak nem is az azonos című film elemzése. Ez a történet mindenkinek más lesz, hiszen róla fog szólni.
Ez mindenkinek a saját „meséje” lehet.
A napokban arról beszélgettünk, hogy ki hogy áll a karácsonnyal, a karácsonyhoz. Van, akit frusztrál a sok teendő, van, aki izgatottan készülődik. Van, akinek az ajándékvásárlás óriási nyűg, mások imádják meglepni szeretteiket.
Felvetődött, hogy kinek milyen karácsonyi szokásai vannak. Tán nem meglepő módon, ezeket is a gyerekkorból hozzuk. Nekem például a hosszú levelű fenyőfa a karácsonyfa, míg másoknak a lucfenyő a „normális”. Hogy mi kerül az asztalra karácsonykor, azt is nagymértékben befolyásolja, hogy hogyan volt ez, amikor gyerekek voltunk. Van, akinél a halászlé az elmaradhatatlan, míg mások a töltött káposztára esküsznek, megint mások számára a mákos guba a nélkülözhetetlen. Mi a karácsonyfa alatt mindig elénekeltük (és ma is), a Mennyből az Angyalt. Most kiderült, hogy ez többeknél is így zajlott, ami talán annak is tudható be, hogy feltehetően ez volt az első dal a bakeliten. 🙂
Azt tartjuk „normálisnak” ( nem szeretem ezt a szót, mert meglehetősen szubjektív), amivel mi találkoztunk a családunkban, gyerekkorunkban.
Sok különböző történet, ám egy közös volt bennük. Hogy ugyan voltak rossz karácsonyok, amikor épp a fa borult el, vagy épp anya borult ki és veszekedett, esetleg apa ivott túl sokat, vagy a nagypapa idegesítően viccelődött, de azért előkerültek boldog emlékek, boldog pillanatok. Amikor úgy tűnt, hogy egy pillanatra minden rendben van, és – hogy a karácsony csodájának köszönhetően vagy sem -, de béke és öröm volt. Ha csak egy pillanatra is.
Most ha tudod, keresd meg ezt a pillanatot magadban!
Most felidézheted, amikor a karácsony nem az eszement vásárlási lázról szólt még, hanem a boldog várakozásról. Persze benne volt, hogy vajon mit hoz a Jézuska, de az érzés is, hogy akkor együtt lesz a család, békességben.
Érezheted azokat az illatokat, amik ehhez a pillanathoz kapcsolódnak. Talán bejgli vagy gyümölcskenyér? Esetleg fahéjas alma? Mintha a levegőben ott lenne folyton a fenyő illata is.
Láthatod lelki szemeiddel a karácsonyi színeket, fényeket. Milyenek? Nálunk színes díszek voltak, és elsőre a sima fehér gyertya képe jön, de másnál színes izzók voltak és csak ezüst díszek, ezüst angyalhajjal.
Érezheted a csillagszóró apró szúrásait a kezeden, ahogy épp a levegőbe rajzolsz vele valamit (vagy ezt csak én csináltam?). Volt, hogy elmentünk hógolyózni (igen, akkor néha volt még hó ilyenkor), most is érzem, hogy mennyire fázik a kezem, ahogy gyúrom a golyókat, mert azt ugye jól csak kesztyű nélkül lehetett és persze amikor utána kezdett kiolvadni a kezem a lakásban, jöttek az apró szúrások, ahogy melegedett.
Ha jól figyelsz, hallhatod lelki füleiddel, ahogy a „Jézuska” csenget a csengőjével. Újraélheted azt az izgatottságot, amikor körül álljátok a fát és találgatod, melyik lehet a te ajándékod. Az örömöt, mikor kinyitod az ajándékod és azt találtad benne, amire vágytál, mert valaki figyelt rád és kileste a vágyadat.
Újra ízlelheted a karácsonyi menüt a szádban. Esetleg még a tojáslikőrbe is belenyalhattál? Vagy titokban, vagy akár legálisan. A klasszikus konzum szaloncukor íze is előjöhet, vagy a zselésé, ki mit szeretett, és persze ki mit kapott. Eszedbe juthat, akik akkor veled voltak. Emlékezhetsz az arcukra, ahogy akkor ők is mosolyogtak, örültek a te örömödnek. Ezt az érzést már semmi nem veheti el.
Kicsit elringathatod magad ezekben a kellemes emlékekben, kicsit még „megpihenhetsz” ebben a nyugalomban és feltöltheted magad ezekkel a szívednek kedves emlékekkel.
Ha már felnőttek is vagyunk, és másként is éljük meg ezt az ünnepet, a bennünk élő gyermek rácsodálkozása, tiszta öröme ott van valahol mindannyiunkban, ha mélyen is.
„A karácsony nem fog csak úgy a semmiből bekopogtatni és ránk köszönteni. Nekünk kell tennünk azért, hogy megteremtsük magunkban is az ünnepi hangulatot!” – Molnár Emese
Boldog karácsonyt!
Fotó:
David Orsborne, forrás pexels.com
Vélemény, hozzászólás?